Ma: 2021.10.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
„Azt mondta az NNI főnyomozója, az lenne a legjobb, ha az érintett körből mindenkire minél nagyobb, minél súlyosabb dolgokat mondanánk, mert akkor sokkal több mindent lehet lefoglalni tőlük”

Két szolnoki férfi - Básthy Zoltán és Csízi Sándor - kereste meg a Privatkopo.info portált. Előbbi gyanúsított, utóbbi tanú abban a pénzmosási ügyben, amelyről korábban két alkalommal is írt a bűnügyi lap. Ugyanakkor mindketten áldozatai egy hírhedt szolnoki ex-ügyvéd, dr. Varga Tamás gátlástalan, harácsoló munkásságának, amellyel több milliárdos vagyont sikerült felhalmoznia. Ma már nem kérdés, hogy a bukott ügyvéd tevékenységét mintegy másfél évtizeden keresztül hatósági kapcsolatai segítették, így például a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség egyes vezetői is.  „Dr. Bíró Viktor ügyész és Horváth Dániel, az NNI főnyomozója hagyták, hogy egy, papíron jelen sem lévő személy, aki nem rendelkezett ügyvédi meghatalmazással, tegyen vallomást a nevemben, miközben a meghatalmazott védőmet nem értesítették a meghallgatásomról” - mondta a Privátkopónak az egyik megszólaló.

Hatósági kapcsolatai segítségével bűnözhetett hosszú éveken keresztül „Dr. Uzsora”, a milliárdos szolnoki ügyvéd

Dr. Varga Tamás ügyvéd neve szinte minden pénzesebb „üzletben” felmerült Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt években. A „Dr. Uzsora” gúnynéven hírhedté vált milliárdos férfi közel másfél évtizeden keresztül háborítatlanul űzhette az „ipart”, hiába érkeztek a nyomozó hatóságokhoz feljelentések bűnös tevékenységével kapcsolatosan, nem indultak eljárások vele szemben, vagy ha mégis, akkor azok rövid időn belül megszüntetésre kerültek. Bűnügyi szervek előtt tett tanúvallomások utalnak arra, hogy dr. Varga mögött olyan személyek állhattak, akiknek messzire elért a kezük. „(…) Kijelentette, hogy ez a rendőr ezredes bármit megtesz neki, amit kér, és bárhová elér a keze. Bármilyen ügyről is legyen szó, ez a kapcsolata csak odaszól és már terelve is van az ügy” - vallotta az egyik tanú a NAV pénzügyi nyomozóinak.

Így mennek a dolgok Magyarországon: bűnöző ügyvéd befolyásolta az NNI nyomozását, hamis tanúkat szállított a rendőröknek, hogy hatósági segítséggel tönkretegye üzleti ellenlábasát - mindezt főügyészségi „felügyelettel”

2019 tavaszán egy szolnoki vállalkozót lerohantak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai és a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai. Bűnszervezetben elkövetett, 99 millió forintos pénzmosással gyanúsították akkor. A férfi 14 hónapot töltött letartóztatásban, 12 hónapja - lábán nyomkövető eszközzel - bűnügyi felügyeletben tölti napjait. Azóta kiderült, hogy egykori üzlettársa, egy hírhedt ügyvéd akarta tönkretenni, ellehetetleníteni, aki úgymond menedzselte az ellene zajló nyomozást, hamis tanúkat szállított az NNI-nek, kihallgatásokat szervezett, a vallomások nagy részét ő diktálta a nyomozóknak, úgy, hogy védői meghatalmazással nem rendelkezett, a rendőrségi jegyzőkönyvekben nem rögzítették a jelenlétét, „szellemként” befolyásolta a büntetőeljárást. Az NNI nyomozói ebben nagyszerű partnerei voltak. Mondhatni: tökéletes kiszolgálói. „Nem az a döbbenetes, hogy miket mondott dr. Varga Tamás, mert mondani bármit lehet, hanem az, hogy amiket mondott, azok szinte kivétel nélkül be is következtek, úgy történtek, ahogy ő előre jelezte” - mondta a Privatkopo.hu-nak a több mint 2 éve személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt álló üzletember. Az alábbiakban egy csúnya ügy hátteréről lebbenti fel a fátylat a bűnügyi portál.

Gyermekpornográf felvételek miatt letartóztattak egy vén hülyét

A Nógrád Megyei Főügyészség indítványa alapján a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 74 éves „férfinak” a letartóztatását, aki az otthonában és munkahelyén használt számítógépén és mobiltelefonján gyermekkorúakról készült, részben általa készített pornográf felvételeket tartott.

Ítélet gyermekpornográfia miatt indult eljárásban

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki meztelen képeket kért és kapott három gyermekkorú lánytól. Egy esetben a vádlott harmadik személynek át is adta a pornográf képet.

Kiskorú lányokat vett rá kamera előtti vetkőzésre, majd megzsarolta őket az intim felvételekkel

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 43 éves férfi ellen, aki 2016 szeptembere előtt több kiskorú lányt arra vett rá, hogy egy csevegő programon a kamera előtt levetkőzzenek neki, majd a felvételekkel további pornográf jellegű videókért zsarolta őket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint Czeglédy Csaba volt az „ördög ügyvédje”

Azonosította a nyomozóhatóság az „ördög ügyvédjét” — derült ki a fővárosi főügyész közleményéből. Ibolya Tibor tájékoztatása szerint a jogász végzettségű személyt már nem bűnsegédlettel, hanem a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Az „ördög ügyvédje” 2019-ben, az önkormányzati választásokat megelőzően Győr akkori fideszes polgármesteréről, Borkai Zsoltról tett közzé kompromittáló felvételeket, amelyeken éppen egy adriai szexpartin látható a korábbi városvezető.

Nyári szünet

Kedves Olvasók! Ahogy azt már az elmúlt években megszokhatták, a Privatkopo.hu szerkesztősége 2021. június 20. naptól 2021. augusztus 31. napig nyári pihenőt tart. A jelzett időszakban a hírszolgáltatás szünetel.

Ordas hazugság, hogy a Kerekedi-öböl beépítését tervezik - A tények ismerete nélküli, meggondolatlan kommunikációjával árt Csopaknak a Nők a Balatonért Egyesület

Közleményt adott ki a Nők a Balatonért Egyesület, amely most éppen a Kerekedi-öböl beépítése ellen küzd. Azt állítják, hogy beruházók évek óta meg akarják változtatni a terület besorolását, hogy lakóépületeket, a bor- és strandturizmust kiszolgáló ingatlanokat építsenek, miközben a Csopak és Balatonfüred között elterülő, érintetlen nádassal szegélyezett partszakasz természetvédelmi terület. A Privatkopo.hu megkereste az ügyben Ambrus Tibort, Csopak polgármesterét.

Londonban fogták el annak a bűnbandának egyik tagját, amely fogva tartotta az augusztusban elégetett budai milliárdost és fosztogatta a vagyonát

Külföldön fogtak el egy veszélyes „magyar” bűnözőt, Makai Attilát, aki ellen több elfogatóparancsot adtak ki pénzmosással, sikkasztással, vesztegetéssel, önbíráskodással és kábítószer-fogyasztással kapcsolatban - írja a Blikk.

Őrizetbe vették a rendőrök a halálos kimenetelű közlekedési baleset okozóját

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Gyermely és Tarján között 2021. május 23-án, 2 óra körül. A sofőr az 1123-as számú úton letért az úttestről és egy fának ütközött.

Győrfi Pál apósa szervezte be fenyegetéssel Karikó Katalint az állambiztonsági szolgálat kötelékébe

Győrfi Pál két éve elhunyt apósa szervezte be 1978-ban - „titkos megbízott” minősítéssel, „hazafias” alapon - az állambiztonsági szolgálat kötelékébe Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját - tudta meg a Pesti Riport. Karikó elmondása szerint beszervezője édesapja 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, szakmai munkájának ellehetetlenítésével fenyegette meg.

Összetörte a nyomkövetőjét

A Szerencsi Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt vádat emelt azzal a 31 éves férfival szemben, aki összetörte a nyomkövetőjét.

A volt balmazújvárosi polgármester meghurcoltatásának története

Az alábbi történet két politikus ellentétéről szól, amelynek az áldozata lett dr. Veres Margit volt balmazújvárosi polgármester. Röviden: a környék meghatározó politikusa mást képzelt a város polgármesteri székébe, de mégsem a kiszemeltje, hanem dr. Veres indult és nyert nagy fölénnyel. Az események láncolatát az ezzel összefüggő a kicsinyes bosszúhadjárat indította el.

Hamis tanúzás és ügyvédi visszaélés gyanújával őrizetbe vettek egy ügyvédet

A Szécsényi Rendőrkapitányság többrendbeli hamis tanúzás és ügyvédi visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 44 éves férfi ellen, hamis tanúzás bűntett megalapozott gyanúja miatt további két nő és öt férfi, valamint közokirat-hamisítás bűntett miatt egy nő ellen - számolt be a bűnügyről a Pestiriport.hu bulvárportál.

Cikkek: 1-15 16-30 31-45 46-60 61-75 76-90 91-105 106-120 121-135 136-150 151-165 166-180 181-195 196-210 211-225 226-240 241-255 256-270 271-285 286-300 301-315 316-330 331-345 346-360 361-375 376-390 391-405 406-420 421-435 436-450 451-465 466-480 481-495 496-510 511-525 526-540 541-555 556-570 571-585 586-600 601-615 616-630 631-645 646-660 661-675 676-690 691-705 706-720 721-735 736-750 751-765 766-780 781-795 796-810 811-825 826-840 841-855 856-870 871-885 886-900 901-915 916-930 931-945 946-960 961-975 976-990 991-1005 1006-1020 1021-1035 1036-1050 1051-1065 1066-1080 1081-1092
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat