Ma: 2025.05.16.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Zavarta édesapja horkolása, álmában halálra szurkálta
Privátkopó 2025. 04. 25. 10:44:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki édesapját késelte halálra, Demecserben.



A vádirat szerint a 20-as évei végén járó férfi édesapjával élt egy háztartásban demecseri otthonukban. Az elkövető a kóros elmeállapota miatt önálló életvitelre nem volt képes, hétköznapi tevékenységeit édesapja irányítása és segítsége mellett látta el.

A férfi 2024. május 16. napjára virradóan, hajnalban arra ébredt, hogy az édesapja horkol. A vádlott a konyhában magához vett két konyhakést, és azokkal az ágyban alvó édesapját többször nyakon, mellkason és hason szúrta.

A sértett a nagyszámú szúrásokba belehalt.

Miután a fiú észlelte az apja halálát, telefonon a segélyhívón bejelentette, hogy leszúrta az édesapját, és megvárta a rendőrséget, mentőket.

A főügyészség a jelenleg is előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfit különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja. Vele szemben kóros elmeállapota miatt azt indítványozta, hogy az ellene emelt vád alól a törvényszék mentse fel, és rendelje el kényszergyógykezelését.

További friss információk
Tizenhétszer szúrta meg az élettársát egy katonai tőrkéssel
Közösülést imitálva molesztált egy férfit a váróteremben az őrjöngő cigány
„Kóros elmeállapotú, nem büntethető” a Szent István-bazilika oltárát meggyalázó drogos nigériai „egyetemista”
Négytagú banda tartott fogva egy 89 éves asszonyt, miközben eladták az óbudai paneljét
Buszos szatír
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat