Ma: 2024.09.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Jótevőjét ölte meg a cigány, aztán rágyújtotta a lakást
Privátkopó 2024. 09. 30. 9:31:00

Lakástűzről tettek bejelentést még 2022. október 19-én, délelőtt, a Budapest, X. kerületi Hős utcából. Az ajtót a szomszédok törték be, és a lakásban megtalálták az ott lakó 67 éves asszony holttestét.



A körülmények alapján felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást. A szemle során a felismerhetetlenségig összeégett elhunyton fojtogatás nyomait, mellkasán több szúrásnyomot találtak; a lakás felgyújtásával feltehetően a bűncselekmény nyomait próbálták eltüntetni. 

A nyomrögzítést, az adatgyűjtést követően, valamint a kihallgatásokból szerzett információk alapján látókörbe került egy férfi, mint a cselekmény lehetséges elkövetője, akit 11 órával a holttest felfedezése után a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai közreműködésével a Keleti pályaudvar közelében, egy rokona lakásán - élettársával együtt - elfogtak.  

Az életvédelmi nyomozók emberölés minősített esetének megalapozott gyanújával hallgatták ki az akkor 48 éves S. Ferencet, aki az elé tárt bizonyítékok alapján nem tagadta tettét. Beismerő vallomásában elmondta, hogy ismerte áldozatát, aki korábban többször kisegítette anyagilag. Mivel úgy tudta, hogy az asszonynak sok pénze van, október 18-án, este szó nélkül benyitott hozzá, majd késével többször megszúrta a nőt. Átkutatta mozdulatlan áldozata lakását, és az ott talált pénzzel és mobiltelefonnal távozott, a kést és a lakáskulcsot pedig elrejtette. 

Másnap reggel élettársával tért vissza a bűncselekmény helyszínére, hogy eltüntessék a nyomokat. Magukhoz vették a kulcsot, a lakást ismét átkutatva találtak még pénzt, majd több helyen meggyújtották a berendezést. Elfogásukig a férfi rokonainál próbáltak elrejtőzni.

A nyomozók megtalálták és lefoglalták az elkövetéshez használt kést, az eltulajdonított, összetört mobiltelefont és a pénz egy részét.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya az akkor 36 éves M. Renátával, a férfi élettársával szemben bűnpártolás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatta a nyomozást.

A párt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, amit a bíróság elrendelt.  

Az Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait átadták az ügyészség részére. 

További friss információk
Jótevőjét ölte meg a cigány, aztán rágyújtotta a lakást
Megerőszakolták a 15 éves lányt a putrisok, majd azt mondták, azért fájt a combja, mert megrázta az áram
Éveken keresztül állított ki egészségügyi igazolásokat, miközben nem rendelkezett orvosi végzettséggel
Végül csak elítélték a fiatal lányt megerőszakoló hernyót
Idős asszonyt rabolt ki egy cigány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat