Ma: 2024.04.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A nyomozási bíró elrendelte egy milliárdos üzletembert hónapokig fogva tartó bűnbanda egyik tagjának letartóztatását
Privatkopo.hu 2020. 10. 26. 13:42:00

A Pest Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint az illetékes nyomozási bíró 2020. október 22-én harminc napra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki visszaélve a neki adott meghatalmazással, tízmillió forintot sikkasztott el. A gyanúsított annak a bűnbandának az egyik tagja, amely hónapokig fogva tartott és bántalmazott egy budapesti nagyvállalkozót. A milliárdos férfi augusztus 10-én - gyanús körülmények között - életét vesztette a Bár községben álló kastélyában, amely öt napon belül négyszer gyulladt ki, végül teljesen leégett. Az ügyben a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt rendelt el nyomozást.



                                   Egy „áldott jó ember”: Kiss József

A sértett üzletember cége hulladékfém hasznosításával foglalkozott. A megalapozott gyanú szerint az elkövető - a bűnügyi portál információja szerint Kiss József - meghatalmazást kapott a sértettől 2020 májusában a cég ügyeinek intézésére. Egy független írásszakértő megvizsgálta az okiraton szereplő aláírásokat és megállapította, hogy a meghatalmazó aláírása „nagy valószínűséggel” nem a nagyvállalkozó kezétől származik, a kézjegy hamisított.

A meghatalmazást kihasználva a férfi eladta a sértett cégének telephelyén felhalmozott, több százmillió forint értékű fém- és műanyag hulladékot - mindössze tízmillió forintért.

A vételárat azonban az elkövető nem a sértett cégéhez, hanem egy ismerőse számlájára utaltatta. Ezután az ismerős egy nap leforgása alatt több bankfiókban, részletekben a teljes összeget felvette és azt az elkövetőhöz juttatta.

A meghatalmazás, amely az írásszakértő szerint „nagy valószínűséggel” hamisított

Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt hallgatta ki a meghatalmazással visszaélő férfit.

A Gödöllői Járási Ügyészség az elkövető letartóztatását a szökés, a bűnismétlés továbbá a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozta.

A Pest Megyei Főügyészség arról tájékoztatta a Privatkopo.hu-t, hogy a nyomozási bíró 2020. október 22-én harminc napra elrendelte az elkövető letartóztatását.

További friss információk
3,5 millió forintért megvásárolta szerelmét, aztán halálra verte annak volt élettársát
Kiskorú fiúkkal ismerkedett és végzett szexuális cselekményeket egy „férfi”
Családi vállalkozásban kereskedtek a kábítószerekkel
Már megint a legendás cigány gyerekszeretet: kegyetlen szülőket ítéltek el
Pillangókést dobott a barátnője felé
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat