Ma: 2024.10.05. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Sorozatban zsarolta alkalmi szexpartnerét a 17 éves cigánylány
Privátkopó 2023. 11. 18. 13:19:00

Elképesztő mezőkövesdi zsarolássorozat végére került pont azzal, hogy a bíróság elrendelte egy lopásokkal is gyanúsított fiatal letartóztatását. A 17 éves helybeli lány nem volt ismeretlen a zsaruk előtt.



Zsarolás bűntett, annak kísérlete, lopás, zseblopás. Mindezt május és október között hozta össze egy büntetett előéletű fiatalkorú, méghozzá 18 esetben. A történet idei fejezete februárban kezdődött, amikor a lány előre megfontolt szándékkal ácsorgott mezőkövesdi sörözők közelében.

Arra járó férfiaknak ajánlott szexuális szolgáltatást, de nem mindenkit szólított le, egy bizonyos típusra utazott, és így hozta össze a sors egy férfival, aki március végéig háromszor tartott igényt a felkínált lehetőségre. Ezért fizetett is a lánynak, aki május 10-én azzal kereste fel az otthonában, hogy rendezze 2 ezer forintos tartozását is, ellenkező esetben elmondja a feleségének, hogy együtt voltak. Három héttel később már az állítólag 10 ezer forintos tartozását fizettette meg a férfival, és ezen a napon, május 30-án este megint megjelent nála, és újabb 10 ezer forintot követelt. Ezúttal a feleség tájékoztatása mellett a rendőrségi feljelentést is kilátásba helyezte, kijelentve, hogy még csak 13 éves. A fenyegetés hatására a férfi ismét átadta neki a követelt összeget, de csak két napig volt nyugta, mert a lány megint megkereste, és megfenyegette. Ezúttal már 15 ezer forintot követelt és kapott tőle, illetve összesen 30 ezret, mert aznap este megint elment a férfi lakására, ahonnan újabb 15 ezerrel távozott. Két órával később, este 10-kor újfent megjelent egykori kuncsaftja lakcímén, de akkor már a feleségével akart beszélni, 5 ezer forintot követelt, de nem kapta meg. A férfinak elege lett, és inkább elmondta nejének, mi történt közte és a magát 13 évesnek mondó lány között. Ezután a feleség felvette a kapcsolatot a fiatallal, aki — miután találkoztak — azt állította a nőnek, hogy a férje 10 ezer forinttal tartozik neki. A feleség fizetett, de másnap délután ő is megelégelte mindezt, amikor a lány ismét megjelent náluk, és pénzt követelt. Ő tett feljelentést a rendőrségen, és a nyomozó kollegák már a személyleírásból tudták, ki az elkövető.

Ekkor már több bolti és zseblopásért is eljárás indult a lánnyal szemben, aki a zsarolások miatti nyomozás ellenére sem zavartatta magát, és folytatta a törvényekre és a biztonsági kamerákra fittyet hányó tevékenységét. Június 14-én négy csomag bonbonnal a kezében rohant ki egy mezőkövesdi üzletből, július 3-án 10 ezer forintot csent ki egy férfi pólózsebéből, három nappal később pedig mobiltelefont vett ki egy másik férfi nadrágzsebéből, akivel szintén nyilvános helyen beszélgetett, és meg is ölelte. Eközben nyúlt a zsebébe. Július 26-án délelőtt egy élelmiszerboltban 15 tábla csokoládét tett a felsője alá, augusztus 8-án felkapta és magával vitte egy nő földre tett nejlonszatyrát, amelyben két csomag csipsz volt, október 4-én délután pedig lopás közben érték tetten, amint ruhaneműket rejtett el egy üzletben, a felszólítást követően pedig elmenekült. Ehhez jön, hogy június és október között háromszor is ruhát lopott egy bababoltból. A tolvajlások és a zsarolások összértéke nem éri el a 200 ezer forintot, és kihallgatásai során a lány mindig elmondta, tettét megbánta, de a sorozatot a bíróság is megelégelte.

A nyomozók folyamatosan egyeztettek az ügyészséggel, és a kilencedik bűncselekmény nyomozásának lezárásakor már  kezdeményezték az elkövető letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.

További friss információk
Idegesítette a szomszédja életmódja, ezért megkéselte
Borzalom! Megalázták és bántalmazták kislányukat a brutális szülők
Fiatalok raboltak ki idős nőket Komlón
Levágta magáról a nyomkövetőt, és megerőszakolt egy 72 éves asszonyt a 33 éves drogos cigány
Volt tanárát fosztotta ki
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat