Ma: 2021.10.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Vádemelés a bordélyházat üzemeltető férfi és alkalmazottai ellen - itallapról lehetett szexuális szolgáltatásokat rendelni
Privatkopo.info 2021. 10. 20. 6:08:00

Bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy balatonfüredi szórakozóhely vezetője és tizenhét alkalmazottja, valamint a férfi volt üzlettársa ellen, tizennégy vádlottnak pedig kerítés bűntette miatt is felelnie kell a bíróság előtt.



A vádirat szerint a 41 éves pécsi férfi 2012 szeptembere és 2019 májusa között bordélyházként üzemeltetett egy balatonfüredi klubot. A hivatalosan táncoslányként dolgozó alkalmazottak az itallapon többféle, „masszázsként” megjelölt szolgáltatást nyújtottak, azonban ezek a megnevezések a valóságban különféle szexuális szolgáltatásokat jelentettek. Miután a vezető utasítására a bárban tilos volt direkt módon szexről beszélni, a férfi az e célból tartott rendszeres „gyűléseken” kitanította az alkalmazottjait, hogy a megfelelő szavakkal, gesztusokkal, hanghordozással miként utaljanak a szórakozóhelyen zajló valós tevékenységre.

A vendégek a lányok szolgáltatásaiért a pultosnál fizettek, aki ezután átadta nekik a szoba kulcsát. Az elszámolásra naponta, a műszak végén, a pultos által vezetett nyomtatvány alapján került sor, amely tartalmazta a prostituáltak neveit, és az általuk nyújtott szolgáltatásokért fizetett összegeket, amelyeknek  a lányok a felét kapták meg. A bár és a szexuális szolgáltatások bevételének 50 százaléka a 41 éves férfihoz került, aki a bordélyház működtetése révén így több mint 115 millió forinttal gazdagodott.

A férfi a szolgáltatások körét ezen túl azzal bővítette, hogy az itallapon szereplő masszázsokat nemcsak a bárban, hanem a megrendelő által kívánt helyen is igénybe lehetett venni. Ezekben az esetekben a megrendelésről a pultosok egyeztettek a vendég által kért lánnyal, akit a szórakozóhely vezetőjének egyik alkalmazottja vitt a megfelelő helyre, majd szállított vissza a bárba.

Az ügyészség a vádiratában a szórakozóhely vezetőjével, valamint az annak helyet adó ingatlan tulajdonosaival szemben, akik a bárban, mint karbantartó és takarító álltak alkalmazásban, börtönbüntetés kiszabására és a közügyek gyakorlásától történő eltiltásra, továbbá pénzbüntetés kiszabására és a bűnös úton szerzett vagyon elkobzására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.  

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Vádemelés a bordélyházat üzemeltető férfi és alkalmazottai ellen - itallapról lehetett szexuális szolgáltatásokat rendelni
„Azt mondta az NNI főnyomozója, az lenne a legjobb, ha az érintett körből mindenkire minél nagyobb, minél súlyosabb dolgokat mondanánk, mert akkor sokkal több mindent lehet lefoglalni tőlük”
Hatósági kapcsolatai segítségével bűnözhetett hosszú éveken keresztül „Dr. Uzsora”, a milliárdos szolnoki ügyvéd
Így mennek a dolgok Magyarországon: bűnöző ügyvéd befolyásolta az NNI nyomozását, hamis tanúkat szállított a rendőröknek, hogy hatósági segítséggel tönkretegye üzleti ellenlábasát - mindezt főügyészségi „felügyelettel”
Gyermekpornográf felvételek miatt letartóztattak egy vén hülyét
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat