Ma: 2024.03.28. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Már megint cigarettával kezdődött: alkalmi ismerősüket rabolták ki a „c-típusú” fiatalok
Privatkopo.info 2022. 06. 08. 5:50:00

A miskolci rendőrök őrizetbe vették azt a három fiatalt, akik a városban a nyílt utcán vették el erőszakkal egy - általuk néhány órája megismert - fiatalember pénzét.



A Miskolci Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 15 és két 16 éves helyi fiatallal szemben.

A gyanúsítottak 2022. június 6-án, az éjszakai órákban, egy miskolci szórakozóhelyen ismerkedtek meg a későbbi sértettel, akivel együtt italoztak. Rövid idő elteltével a sértett hazafelé indult, akit a három fiatalkorú követett. A Miskolc, Szent Anna tér közelében cigarettát követeltek tőle, majd bántalmazták és több ezer forintot elvettek tőle.

A sértett ezek után tette meg feljelentését, amelyet követően a rendőrök 24 órán belül megállapították az elkövetők kilétét, elfogták, majd kihallgatásukat követően őrizetbe is vették őket.

További friss információk
Postai kézbesítőt zsarolt egy nő - temetőben vette át a kikövetelt pénzeket
Buszmegállóban hagyta újszülött gyermekét egy úgynevezett anya
Több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak a nyomozók egy 32 éves férfi számítástechnikai eszközein
Valóságos cégtemető működött az ismert táncművész lakásában - celebek is odapaterolták a lerohasztott vállalkozásaikat
Kétszer szökött meg a bűnügyi felügyeletből
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat