Ma: 2025.02.03. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Nyomult, és fogdosott a mocskos kezével” - egy budapesti buszon zaklatták az ismert teológust
Privátkopó 2025. 02. 03. 6:11:00

Perintfalvi Rita teológus a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválról este 23 óra körül egymaga szállt fel a 133E jelzésű buszra, ahol egy részeg férfi fogdosni kezdte, amikor megpróbálta védeni magát, gyalázkodott a támadója. A médiában gyakran szereplő hittudós, egyetemi tanár a Facebook-oldalán osztotta meg esetét.



Perintfalvi Rita azzal kezdte a bejegyzését, hogy meglátása szerint a hazai közélet megnyilvánulásai kihatnak a lakosság viselkedésére is, „hiszen a politikusok viselkedési mintákat is adnak, nevelnek, vagy éppen züllesztenek”, ez kihat a közerkölcsre, hogy miként bánunk egymással a hétköznapokban. Történetét azért tette nyilvánossá, mert tudja, hogy ilyesmi bármelyik nővel (és férfival is) megtörténhet Magyarországon. Szavai szerint még mindig az események hatása alatt áll, ugyanakkor példaértékűnek nevezte a buszsofőr és a rendőrök viselkedését.

Mint írta, szombaton a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon civil nagykövetként kísért egy filmet, ezt követően 23 óra körül szállt fel egymaga a 133E jelzésű buszra a hátsó ajtónál. Zsúfolásig tele volt ekkor a járat, leülni ezért nem tudott, csak beljebb lépett, hogy helyet adjon az újabb felszállóknak. Meglepetésére egy ittas férfi megindult felé, és felemelte jobb kezét. „Nyomult, és fogdosott a mocskos kezével” - részletezte a történteket, amik annyira felzaklatták, hogy minden részletet nem tud pontosan felidézni. 

Bekapcsolt a vörös lámpa. A veszély. Erre nagyon hangosan, iszonyú erélyesen rákiabáltam, hogy azonnal lépjen hátra, és engedjen ki engem ebből a szorításból! De nem akart hátralépni, hanem elkezdett ordítani egyenesen bele az arcomba. Amit el tudtok képzelni nőgyalázást, agresszív verbális brutalitást, az minden benne volt” - osztotta meg közösségi oldalán, majd elmondta, hogy a hangereje fokozásával próbálta megvédeni magát, és a körülötte lévő utasoktól kért segítséget. „Persze a döbbent pillantásokon kívül nem volt semmi válasz.” Az utastársak közömbösek maradtak. Éppen ezért magának kellett kiszabadulnia szorult helyzetéből a zsúfolt buszon, ahogy kinyílt a megállóban az ajtó, a járatról leszállva még a továbbindulás előtt a sofőrhöz tudott szaladni, aki a körülményekhez képest nyugodt magabiztossággal kezelte a helyzetet. Leállította a motort, és megkérte a férfit, hogy hagyja el a buszt, a zaklató erre nem volt hajlandó, így rendőrt hívtak hozzá. Az egyik férfi utas ugyan felajánlotta, hogy leszállítja a problémás személyt, de a járat vezetője inkább a hatóságra bízta ezt, a további problémák elkerülése miatt. 

Perintfalvi Rita azt is elmondta, hogy az utasok többsége közönnyel, bosszankodva, beletörődve szállt le a buszról a rendőrségi intézkedés idejére. „Egy nő pedig odajött hozzám, és mint egy fúria, elkezdett ordítani, hogy ő 18 órát melózott ma, és haza akar már menni, én meg mi a francot balhézok!”-  számolt be a teológus, ugyanakkor a rendőrök viselkedését elismerésre méltónak találta, „empatikusak és kedvesek voltak”. A férfi járőr még a varázsszót is kimondta, ami ilyenkor a legfontosabb: „Hölgyem, nagyon sajnálom, ami történt!” - ismertette. A rendőrök felajánlották, hogy hazaviszik, de már úton volt érte a férje, aki ezek után többé nem engedi éjszaka egyedül utazni. Végül a következő tanulságot vonta le saját esetéből:

Mindig minden helyzetben meg kell védenetek magatokat! Soha nem hagyhatjuk, hogy bántsanak, semmilyen formában! És talán eljutott mostanra oda a magyar társadalom, hogy végre kezdik érteni azt, hogy nem lehet tolerálni a bántalmazást, nem szabad félrenézni, és segíteni kell az áldozatoknak” - fogalmazott Perintfalvi Rita egyetemi oktató. 

További friss információk
Az adóhivatal volt revizora dr. Dózsa Ernő ügyvédről: „Vittem neki zöldségeseket, mondjuk úgy, hogy ajánlottam Ernőt nekik, és szarrá kereste magát rajtuk”
Megbuktak a simlis taxisok
Fegyházbüntetést indítványoztak a „dílerszövetség” tagjaival szemben - Tóth Andi énekesnő is a fogyasztójuk volt
„Dr. Dózsa Ernő ügyvéd kihasználta, hogy letartóztatásban voltam, és gátlástalanul kiforgatott a vagyonomból”
Egy közismert ügyvéd szerint azért tartóztatták le a pénzmosással vádolt társaság tagjait, mert tevékenységükkel Pintér Sándor körének üzleti érdekét sértették
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat