Ma: 2024.09.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A tíztagú drogkereskedő cigánybanda két éven át terítette a drogot
Privátkopó 2024. 08. 28. 10:31:00

A Bajai Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt tíz drogkereskedővel szemben, akik Jánoshalmát és Sükösdöt két éven át „kristály” nevű dizájner droggal látták el.



A vád szerint a jánoshalmi és sükösdi nőkből, valamint férfiakból - részben családtagokból - álló bűnözői csoport 2021. és 2023. között nagy bevételt hozó dizájner drog beszerzésére és értékesítésére vállalkozott. Ennek során a vádlottak szorosan együttműködtek, a feladatokat egymás között felosztották, az árakat egyeztették, az értékesítésben kisegítették egymást azért, hogy a fogyasztók kiszolgálása hosszabb időn keresztül zavartalanul működjön. A bevétel egy részét az anyag beszerzésére visszaforgatták és magas haszonnal terítették a rögös, poros, fehér színű tudatmódosító szert. 

Az ügy legnagyobb hasznot húzó két vádlottja - egyikük a korábbi börtönbüntetéséből feltételes kedvezménnyel szabadulva - biztosította a dizájner drogot a bűnbanda számára. Az ismeretlen helyről nagyobb tételben, grammonként 3-4000 forintért beszerzett „kristályt” az általuk ismert helybeli drogkereskedőknek dupla áron értékesítették, ők pedig annak grammját általában 15 000-25 000 forintért adták tovább. A kereskedők így több millió forint haszonhoz jutottak.

A bajai nyomozók a vádlottak lakóhelyén tartott kutatások során a fehér porok mellett a csomagoláshoz használt eszközöket, tasakokat és tégelyeket foglaltak le.

Az ügyészség a vádlottakat jelentős mennyiségű új pszichoaktív anyagra bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével vádolja és ezért velük szemben végrehajtandó fegyház- illetve börtönbüntetés kiszabása mellett vagyonelkobzást is indítványoz.

Bűnösségükről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

További friss információk
Jön! Nagyszabású nyomozás folyik közismert vagyonvédelmi cégekkel szemben, amelyek többmilliárdos áfacsalás sorozat haszonhúzói lehetnek
Még mindig több milliárd forintot lopnak el az online csalók a magyarok számláiról
Biztosra vehető, hogy az ezermilliárdokat érő brazil kötvények hamisak
Súlyos vádak: jövő héten kezdődik a fideszes kapcsolataival kérkedő álügyvéd, Mikó István büntetőpere
Értelmi sérült gyerekeket bántalmazhatott a dunavecsei iskolaigazgató
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat