Nemzetközi jelzés alapján kezdett el nyomozni az NNI. Egy magyar felhasználóról kaptak hírt, aki gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló felvételeket osztott meg a darkweben, egy pedofil fórumon. A kibernyomozók elemezték a képsorokat, majd rövid idő alatt eljutottak ahhoz a férfihoz, aki a gyanú szerint azokat testvére 7 éves gyermekéről készítette.
A nyomozás során az is kiderült, hogy a férfi másik két kiskorú családtagjáról is készített hasonló tartalmú felvételeket. Ezeket évekig gyűjtögette és feltehetően többször osztotta meg a darkweben.
A lakásában tartott kutatás során a rendőrök számítástechnikai eszközöket és adathordozókat foglaltak le, amelyeken több ezer, kisgyermekekről készített szexuális jellegű felvételt találtak.
Az eljárás során a nyomozók azt is vizsgálják, hogy ezek hogyan kerülhettek a 32 éves férfihoz, illetve hogy azokat ki és mikor töltötte fel a darkwebre.
A budapesti gyanúsítottat március 5-én otthonában fogták el, majd előállítását követően gyermekpornográfia és szexuális erőszak bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, amit időközben az illetékes bíróság elrendelt.
A nyomozó hatóság az esetről értesítette a gyámhatóságot, azonban a kiskorú sértettek családjaikból történő kiemelésére nem volt szükség. Szüleiknél biztonságban vannak.
(Fotó: illusztráció) |