Ma: 2022.05.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
A végrehajtók korrupt elnöke azzal hencegett, hogy „jól fekszik” Trócsányinál, Rogánnal vacsorázgat - az ellenlábas csapat meg Semjént vadásztatta
Privatkopo.info 2022. 02. 08. 11:41:00

„Schadl Györgyé volt a kimagaslóan leggyengébb elnökjelölti beszéd 2015-ben, mégis őt választották a bírósági végrehajtói kar elnökévé. Ennek az lehetett az oka, hogy úton-útfélen azt terjesztette, hogy kitűnő kapcsolatot ápol dr. Trócsányi László igazságügyi miniszterrel, aki felügyeletet gyakorolt a végrehajtói szervezet felett” - magyarázták a Privatkopo.info-nak azok a nevük elhallgatását kérő, hosszú ideje a pályán tevékenykedő végrehajtók, akik közelről látták a kamarában, majd - annak átalakítását követően - a karban lezajlott történéseket.



                                       Schadl és Trócsányi (középen)

A három bírósági végrehajtó egybehangzó elmondása szerint 2014-2015-ben három csoport feszült egymásnak: az egyik a Krejniker-Császti-Radics nevével fémjelzett csapat, a másik a Zoltán-fivérek - Levente, Ákos és Hunor - köré csoportosult társulat, míg a harmadik a Schadl György szekerét toló szövetkezés. A három közül kettőnek erős politikai hátszele volt.

Schadl azt híresztelte, hogy szoros kapcsolatot ápol a hivatalban lévő igazságügyi miniszterrel, dr. Trócsányi Lászlóval, „jól fekszik nála”, és úgymond kedvező körülményeket tud teremteni minisztériumi szinten az akkor már - a botrányok miatt - erősen megtépázott hírnevű végrehajtóknak.

Ott doktorált, ahol Trócsányi tanszékvezető egyetemi tanár volt

Nem tudni, hogy hét évvel ezelőtt volt-e ennek valóságalapja, ugyanakkor az tény, hogy dr. Schadl György a Szegedi Tudományegyetemen védte meg doktori értekezését 2011 szeptemberében. Az intézmény kötelékébe tartozott abban az időben - előbb tanszékvezetőként, majd intézetvezető egyetemi tanárként - dr. Trócsányi, akit 2014. június elején neveztek ki az igazságügyi tárca élére. Lehet, hogy abban az időszakban kerültek kapcsolatba egymással, lehet, hogy nem. A 2019 nyara óta Európai Parlamenti képviselőként működő kormánypárti politikus a Privatkopo.info megkeresésére cáfolta, hogy a tudományegyetemen ismerkedett volna össze a végrehajtók későbbi vezetőjével, Schadl Györggyel. Noha a bűnügyi portálnak több forrás is azt állította, hogy a két férfi magánemberként is többször találkozott, dr. Trócsányi tagadta ezt (is), azt állította, kizárólag hivatalos eseményeken került kontaktusba a korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított elnökkel. „Schadl György úrral, mint igazságügyi miniszternek, majd később, mint a Magyar Jogász Egylet elnökének kizárólag esetszerű, protokolláris (rendezvények, konferenciák) szintű volt a kapcsolatom.” - írta.

Dr. Trócsányi azt elismerte, hogy Völner Pált az ő javaslatára nevezték ki 2015 októberében az Igazságügyi Minisztérium államtitkárának. Az is tény - a Központi Nyomozó Főügyészség nyomozati iratai ezt tartalmazzák -, hogy a végrehajtói kar elnöke és az igazságügyi államtitkár korrupciós kapcsolata 2018 májusában kezdődött, amikor még javában dr. Trócsányi irányította a minisztérium munkáját.

2021 őszén bejárta a sajtót a hír: Orbán Viktor dr. Trócsányi Lászlót jelöli köztársasági elnöknek a leköszönő Áder János helyére. Azonban azt követően, hogy novemberben kirobbant a botrány a végrehajtóknál, amellyel összefüggésben az igazságügyi államtitkárt is bűncselekmény elkövetésével gyanúsították meg, ez a lehetőség végképp lekerült a napirendről, a miniszterelnök-pártelnök - nem kis meglepetésre - Novák Katalint jelölte az államfői tisztségre.

Semjént a konkurencia vadásztatta

A végrehajtók elmondása szerint az ugyancsak hatalomra vágyó másik végrehajtói klikk, amelyet a három Zoltán-testvér mozgatott (később Levente elhunyt - Privatkopo.info), egy igazi politikai nagyágyúval alakított ki baráti kapcsolatot. A neve: Semjén Zsolt. Orbán Viktor miniszterelnök helyettese. „Zoltánék többször vadásztatták Semjént, utána együtt ettek-ittak, és az ilyen alkalmak lehetőséget biztosíthattak arra, hogy terítékre kerüljenek a végrehajtók ügyes-bajos dolgai. Zoltánék nem is titkolták a kamarában, hogy bensőséges viszonyt ápolnak a kormány második emberével” - mesélték az anonimitást kérő végrehajtók.

                          Zoltánék többször is jól „megvadásztatták”

Miniszterelnök-helyettes ide, vadászatok oda, nem a Zoltánék által támogatott ember foglalhatta el a végrehajtói kar elnöki székét, nem az ő favoritjaik kerültek többségbe az elnökségben. Schadl lett a befutó. „Ma sem értjük, hogyan győzhetett. Olyan gyenge elnökjelölti beszédet, mint az övé volt, még nem hallottunk hosszú végrehajtói pályafutásunk alatt.”

Az elnökké választását követő években Schadl gyakran hivatkozott arra, hogy „bármit el tud intézni” a bírósági végrehajtó kar felügyeletét ellátó Igazságügyi Minisztériumban. Többek szerint a kamara megszűntetése, és azzal együtt a kar életre hívása is már az ő „iránymutatásai” alapján történhetett, többször egyeztethetett a témában dr. Trócsányival.

Együtt szokott vacsorázni a Tónival és Barbarával, közös „okosságot” is terveztek

Azt követően, hogy az igazságügyi tárca élén 2019 júniusában - teljesen váratlanul, azóta sem indokoltan - cserére került sor, és dr. Trócsányit kiküldték a „politikai elfekvőbe”, azaz az Európai Parlamentbe, Brüsszelbe, Schadl új „támogatóra” kezdett hivatkozni, új nevet dobott be. Rogán Antalét. „Tóni, így nevezte a minisztert. Azzal hivalkodott, hogy összejárnak Rogánnal és a feleségével, Barbarával, együtt szoktak vacsorázni, és valami közös „okosságuk” is lesz, ezért ő érinthetetlen, addig lesz elnök, ameddig akar, őt nem lehet megbuktatni” - mondták a kar belső életét jól ismerő végrehajtók. „Valószínű, hogy ezt már saját maga is elhitte, azért beszélt olyan nyíltan a vesztegetésekről a telefonba. 2019-ben már szinte mindenki tudta, hogy Schadl pénzezik, és azt is, hogy úgymond tejel felfelé. Azonban - még majdnem 2 és fél évig - mégsem történt semmi, csak pörgött és pörgött a sok százmilliós biznisz, Gyuri lebukása csak a véletlennek volt köszönhető” - tették hozzá.

                                       Az állítólagos nagy cimbi, Tóni

Az elmúlt hónapokban többek számára vált kellemetlenné Schadl személye. Azt mondják, a végrehajtók feje sok kínos dologról tudhat. És, ha ő egyszer kinyitja a száját, ha ő egyszer elkezd beszélni… Meglehet, éppen amiatt tartják - bűntársával, Völner Pállal ellentétben - rács mögött, hogy ez ne történhessen meg.

Legalábbis az áprilisi választások előtt ne.

További friss információk
Áramot vezetett a bejárati ajtóba, mert megelégelte a sorozatos betöréseket
Kislányokat fogdosott
Prostitúciós tevékenység végzésére adta ki a lakását
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
„Védjük meg a gyerekeket”: 56 éves fideszes politikus követett el szexuális visszaélést egy 13 éves diáklánnyal szemben
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat