Ma: 2024.05.11. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Karórát rabolt, bíróság elé állítják
Privátkopó 2022. 10. 26. 8:54:00

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai egy rablás gyanúsítottjával szemben nyomoztak. A debreceni illetőségű férfi ügyében bíróság elé állítást javasolnak.



A kiskunhalasi rendőrök 2022. október 3-án, délelőtt őrizetbe vettek egy 60 éves debreceni lakost. A férfi a gyanú szerint néhány órával korábban - az éjszaka leple alatt - bement egy kiskunhalasi házba azért, hogy onnan értékeket tulajdonítson el. A peches tolvaj azonban összeakadt a családfővel, aki nem örült a hívatlan látogatónak.

Kérdőre vonta, mire a házigazda és az ismeretlen között dulakodás alakult ki, végül az idegen elmenekült, és magával vitt egy karórát is.

A sértett csak jó néhány órával később szólt a nyomozóknak, de a szemfüles közrendvédelmi járőrök közreműködésével - valamint a véletlenek és egy kis szerencse segítségével - rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

A rablást elkövető személy jelenleg is letartóztatásban van. Ügyében a nyomozás befejeződött, a nyomozók az iratokat bíróság elé állítás javaslatával küldték meg az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat