A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt nyomoz a zuglói fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos visszaélések ügyében.
A nyomozó főügyészség a kiterjedt nyomozásban tegnap kutatást és lefoglalást végzett Tóth Csabát érintően, majd gyanúsítottként hallgatta ki az MSZP-s országgyűlési képviselőt.
A megalapozott gyanú lényege szerint 2016-ban Tóth Csaba, mint Budapest XIV. kerületének országgyűlési képviselője, társával Zuglóban, a tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek olyan gazdasági társaságot, amelytől a nyereség felére tartottak igényt.
A gyanúsított tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.
A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt, eddig négy személyt hallgatott ki gyanúsítottként. |