Ma: 2024.04.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Privátkopó 2024. 03. 11. 7:53:00

A Központi Nyomozó Főügyészség befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatti nyomozásában ezidáig hat személyt hallgatott ki gyanúsítottként, köztük jelenlegi és volt politikusokat.



A nyomozás adatai szerint a Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló Budapesti Közlekedési Zrt. 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a részvénytársaság telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra. A közbeszerzési eljárásra egy kft. tett ajánlatot.

A megalapozott gyanú szerint dr. Baja Ferenc - volt környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter, 1994 valamint 2014 közötti egykori MSZP-s országgyűlési képviselő - 2019 júniusában Budapesten találkozott egy, az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében jelentős befolyást gyakorló férfival, aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött, ugyanakkor hivatalos tisztséget a cégben nem töltött be. A volt miniszter a kft. tendernyertességének esetére 30 millió forint készpénzt kért azért, hogy a szerződés létrejöttét és fenntartását  a korábban betöltött pozícióiból és a meglévő politikai kapcsolataiból eredően meglévő befolyásának érvényesítésével - ne akadályozza.

A korrupciós megállapodásról értesülve dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő megkérte a volt minisztert, hogy az ő részére is kérjen a férfitól 40 millió forintot azért, hogy a szerződést ő se támadja. Dr. Baja Ferenc 2019 júniusában egy újabb találkozó keretében dr. Molnár Zsolt kérését tolmácsolta a férfinak.

Előzetes megállapodásuk alapján a férfi 2019 novemberében dr. Baja Ferencnek 30 millió forint készpénzt adott át. A gyanú szerint a politikus később arra hivatkozással is kért pénzt a férfitól, hogy sikeresen hárította el a keretszerződés cégre vonatkozó kedvezőtlen módosítását. Ezért a férfi további 7 millió forintot fizetett ki, azonban az ezt követően dr. Baja Ferenc által havi rendszerességgel kért további 2-3 millió forint átadására vonatkozó kérést visszautasította.

A nyomozó főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki dr. Baja Ferencet társtettesként, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntett elkövetése miatt. A politikus nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és panasszal élt a gyanúsítás ellen.

További friss információk
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
Befolyással üzérkedés bűntette miatt a legfőbb ügyész indítványt tett dr. Molnár Zsolt országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére
Hűtlen kezeléssel és közokirat-hamisítással vádolják Kozármisleny polgármesterét
Költségvetési csalással vádolták meg a korábban már elítélt, egykori újszentiváni polgármestert
Felfüggesztett börtönbüntetést kértek Törökbálint fideszes polgármesterére - de azért jövőre indulni akar a városvezetői tisztségért
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat