A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A főügyészség tájékoztatása szerint dr. Magyar Péter 2024. június 21-én, hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol - mások mellett - a sértett mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután dr. Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során dr. Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette.
Ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.
A 100 000 forintot meghaladó értékű telefon - rendőri intézkedés után - működőképesen került vissza a sértetthez.
A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta.
A büntetőeljárás európai parlamenti képviselővel szembeni lefolytatására - így a tényállás részleteinek további tisztázására - a mentelmi jogának felfüggesztését követően nyílik lehetőség. |