Ma: 2024.09.24. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Futószalagon lopott a cigánynő, alkalmi szexpartnerét is kifosztotta
Privátkopó 2024. 05. 14. 11:43:00

Egy kecskeméti nőt vettek őrizetbe a nyomozók 2023. szeptember 11-én, mivel a beszerzett bizonyítékok azt igazolták, hogy több áruházból lopott, és egy férfit is kifosztott.



Az áldozattal az egyik presszó előtt „botlottak egymásba”, szóba elegyedtek és mivel tetszettek egymásnak megbeszélték, hogy együtt töltik az este további részét. A sértett lakására mentek, majd amikor a férfi elaludt, az asszony megkereste a pénzét és pár holmijával - cipőjével, nadrágjával és arcszeszével - együtt ellopta. A nő több mint félmillió forintot zsákmányolt.

A nyomozók beszerezték a környék kameráinak felvételeit, az egyiken pedig látszódott az akkor még ismeretlen elkövető. A nőt pillanatok alatt azonosítottak, ugyanis több eljárás is volt ellene folyamatban.

Az asszony nem tétlenkedett a nyáron: az egyik üzletből táskákat, papucsokat és cipőket lopott, majd ugyanezen a napon az egyik élelmiszerboltban egy táskányi holmit lovasított meg, közel 300 ezer forint értékben. Fény derült arra is, hogy az egyik drogériából parfümöket, egy boltból több ruhát, barkácsáruházból szalagcsiszolót, az egyik lezáratlan kocsiból pedig rádiót, törzskönyvet, forgalmi engedélyt és némi gázolajat lopott. A tolvaj Budapesten és Kiskunfélegyházán is megfordult, illatszereket, élelmiszert és használati eszközt tulajdonított el.

A 34 éves nőt gyanúsítottként hallgatták ki a lopások és kifosztás miatt, majd őrizetbe vételét követően kezdeményezték letartóztatását.

Ügyében a vizsgálatot a napokban befejezték a nyomozók és megküldték az iratokat az ügyészségnek.

További friss információk
Zsarolt, kényszerített és fenyegetett az 53 éves veszprémi férfi
Bűnügyi őrizetben a drogos rabló
Újabb dílerhálózatot számoltak fel
Őrizetben a 16 éves kifosztó
Fegyveresen elkövetett magánlaksértés Karancskesziben
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat