Ma: 2021.12.06. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Melltartójába rejtette a kábítószert
Privatkopo.info 2021. 12. 06. 5:38:00

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Győri Osztálya büntetőeljárást folytat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt H. Márió és P. R. F. Maria magyar állampolgárok ellen.



A férfi és a nő gépkocsijukkal az M1-es autópályáról lehajtottak az M85-ös autóút irányába 2021. december 3-án, 22 óra körül, amikor az autóút bevezető körforgalmánál a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság által közösen végrehajtott akcióban a Győri Rendőrkapitányság járőrei megállították, igazoltatták, majd elfogták őket.

A rendőri igazoltatás során P. R. F.  Maria melltartójából előkerült bruttó 646 gramm kábítószergyanús fehér színű anyag, ami az elsődleges szakvélemény szerint amfetamin. A párost - előállításukat követően - a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették.

A KR NNI kezdeményezte letartóztatásukat a Győri Járási Ügyészségnél.

További friss információk
Melltartójába rejtette a kábítószert
Bűnügyi őrizetben a 15 éves „navajonki”: kifosztások, lopások, betöréses lopások „díszítik” eddigi pályaképét
Kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel a Pest megyei felderítők
János nem aprózta el: lopott, zaklatott, személyi szabadságot sértett, rongált, magánlaksértést követett el
Nőket fogdosott, miközben önkielégítést végzett a családos „férfi”
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat