Ma: 2021.11.02. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
Véget ért a nagykőrösi drogterjesztő bűnszervezet működése
Privatkopo.info 2021. 11. 02. 6:21:00

Szimpla közúti ellenőrzésnek indult 2020. október 8-án, éjszaka az a rendőri intézkedés, amely egy drogkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet tagjai számára jelentette a végjátékot. A Nagykőrösön leállított autóban mérlegeket, több százezer forintot, félszáz simítózáras tasakot, valamint porciózott kábítószergyanús növényi származékot találtak. A sofőr és utasa az előállító helyiségbe került.



Kihallgatásukkal egy időben lakásukat is átkutatták, újabb mérleg, őrlő, tasakok, sárgás, tömbös anyag, illetve - különböző feldolgozási állapotban - kannabisz került elő.

Míg zajlott a két előállított elszámoltatása, a nyomozók egy harmadik férfiért indultak, bérelt kocsival közlekedve állták útját, majd átültették a rendőrautóba. Tőle pénzt, lakásán további bankókat, kannabiszt és őrlőt foglaltak le.

A rendőrök azt is kiderítették, a három, drogterjesztéssel foglalatoskodó férfit kertészeti szempontból egy negyedik személy segíti. V. János Zsolt otthonának padlásán hősugárzóra, infralámpára, mérlegre, és további kannabiszra bukkantak.

Az igazságügyi toxikológus szakértő delta-9-THC jelenlétét mutatta ki a vizsgálatra kapott növényi származékokból, a sárgás por MDMA-t tartlmazott.

A nyomozás feltárta, B. Roland, H. Kristóf és C. Márió 2019. év elején döntöttek úgy, anyagi helyzetükön bűnös mellékessel igyekeznek javítani, ezért Nagykőrösön és Kecskeméten kezdték teríteni a füvet. Kapcsolatrendszerük és ügyfélkörük feltérképezése kilenc fogyasztó elfogását eredményezte, velük szemben kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt folyt büntetőeljárás.

A jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló B. Roland, H. Kristóf és C. Márió, valamint a szabadlábon védekező V. János Zsolt ellen kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

További friss információk
Véget ért a nagykőrösi drogterjesztő bűnszervezet működése
Alvó ismerősét fosztotta ki egy tokodi férfi
Őrizetben az apci rabló
Kábítószer-kereskedelem gyanújával vettek őrizetbe egy 35 éves férfit
Idős embereket lopott meg és rabolt ki egy 31 éves nő
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Váratlan fordulat! „Örökösként” jelentkezett a halálra égetett milliárdos volt „élettársa”, akiről az üzletember korábban a gyámhivatalnak azt állította, hogy rendszeresen meglopja, mérgezi - a nő testvére a TEK műveleti főosztályvezetője
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat