Ma: 2025.05.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Rendőrségi hírek, közlemények
„Megélhetési bűnözés”: szeszes italokat raboltak a cigányok Kiskunlacházán
Privátkopó 2025. 04. 24. 6:21:00

Több alkalmazottat is bántalmaztak a napokban a gyanúsítottak egy kiskunlacházi szupermarketben, hogy szeszes italokkal elmenekülhessenek. A rendőrök a helyszín közelében fogták el az elkövetőket.



Az áruházban két nő szeszes italokat rejtett a táskájába, majd harmadik társukkal együtt fizetés nélkül akartak távozni. Az ott dolgozók ezt próbálták megakadályozni, de a trió agresszívan lépett fel: meglökték az őket visszatartani próbáló alkalmazottat, majd a kijáratnál több dolgozót is bántalmaztak, hogy elmenekülhessenek.

A rendőrök a helyszíni kamerafelvételek elemzése, a személyleírások és a szemtanúk elmondása alapján rövid időn belül megtalálták a rablókat. Egy fiatalkorú lány megpróbált elfutni előlük, de nem járt sikerrel. Őt és felnőtt társait, a 39 éves B. Győzőt és a 38 éves R. Noémit a Ráckevei Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a rablás miatt - őrizetbe vételük mellett - gyanúsítottként hallgatták ki őket. Átvizsgálták a ruházatukat és a csomagjaikat is, melynek során az eltett italok nagy része előkerült.

A bíróság a két felnőttet letartóztatásba helyezte, míg a lány esetében a bűnügyi felügyelet elrendeléséről döntött.

További friss információk
Nem akart beletörődni a szakításba, pénzért akarta visszaadni élettársa ékszerét
„Jöttem a pénzért, add ide a pénzt!” - elszámolási vita kerekedett a kábítószerügyletből
1000 forint/pakk áron árulta a drogot az 52 éves cigányasszony
Dunaszentgyörgyi dílereket tartóztattak le
Prostituáltaknak adta ki az ingatlanait
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat