Ma: 2024.06.13.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Privátkopó 2024. 04. 26. 5:55:00

„Végre tisztázódhat, hogy sem bőröndben, sem táskában, sem zacskóban nem fogadtam el 40 millió forintnyi kenőpénzt” - mondta az RTL Híradójának a kihallgatására siető Molnár Zsolt. A szocialista politikust vesztegetési ügy miatt gyanúsítottként idézte be csütörtökre a Központi Nyomozó Főügyészség.



A kihallgatás után Molnár közölte, hogy panaszt tett az alaptalan gyanúsítás ellen. Az RTL megkeresésére az MSZP kijelentette, hogy a párt bizalma töretlen Molnár iránt.

Polt Péter legfőbb ügyész „befolyással üzérkedés bűntette” miatt kezdeményezte Molnár Zsolt mentelmi jogának felfüggesztését az Országgyűlésnél.

Az ügyészség közleménye szerint a BKV 2019 elején közbeszerzési eljárást indított a telephelyein teljesítendő informatikai üzemeltetés és fejlesztés szolgáltatásra, amire egy cég tett ajánlatot.

Baja Ferenc volt miniszter és egykori országgyűlési képviselő 2019 júniusában Budapesten találkozott egy férfival, akinek nagy befolyása volt az ajánlatot tevő gazdasági társaság működésében, és aki stratégiai és üzleti kérdésekben döntött. A volt miniszter 30 milliót kért, hogy a nyertes pályázó szerződéskötését ne hátráltassa. Miután erről Molnár Zsolt is tudomást szerzett, az ügyészség szerint arra kérte a volt minisztert, hogy neki is kérjen 40 millió forintot, cserébe, hogy ő se támadja a szerződést. Baja Ferenc ezt 2019 júniusában közölte is a férfival.

A kft. aztán megnyerte a tendert, majd - a gyanú szerint - 2019 augusztusában 40 milliót adott Molnár Zsoltnak.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat