Fiktív számlázásokkal elkövetett áfacsalás alapos gyanúja miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága a legnagyobb vidéki magánklinikát működtető céget, a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t, valamint az egészségügyi intézménynek otthont adó épületek tulajdonosát és üzemeltetőjét, a Pannonklinika Kft.-t érintően - értesült a Privátkopó bűnügyi portál. A bűncselekmény gyanújába keveredett cégek ügyvezetője, aki az eljárás egyik gyanúsítottja, nem cáfolta az információt, de nem kívánt részletekbe bocsátkozni az ügyben. Kóka János, a magánklinikát 3 éve felvásárló vállalat elnöke szerint ők az ügy elszenvedői és nem előidézői. 
A pécsi Da Vinci Magánklinika Magyarország egyik legexkluzívabb magánkórháza, amely 2011 májusában kezdte meg működését. A Mecseken álló épületekben 2 nagyműtő, 11 betegszoba, 2 szülőszoba és 18 szakrendelő került kialakításra, a luxusklinikán több mint 100 orvos végez gyógyító tevékenységet. Az egészségügyi intézményt működtető társaságot, a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t 2022. elején vásárolta meg az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt., amelynek többségi részvényese a Kóka János, egykori SZDSZ-elnök, volt gazdasági miniszter üzleti érdekeltségébe tartozó Doktor24 Medicina Zrt, kisebbségi részvényese pedig az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Kóka a két egészségügyi vállalkozás irányításában aktív szerepet vállal, az elnöki tisztséget tölti be.
A Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft. 2023. évi nettó árbevétele meghaladta a 4 milliárd 600 millió forintot.
A luxusklinika adásvételéról szóló szerződés aláírását követően készült fotó - elől Lancz Róbert, a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója és Kovács Antal György, az intézményt az akvizícióig működtető társaság többségi tulajdonosa, hátul (jobb oldalon) Kovács Antal ügyvezető, középen Kóka János volt gazdasági miniszter, egészségügyi nagyvállalkozó
A Da Vinci Magánklinikának helyet adó épületek tulajdonosa és üzemeltetője a Pannonklinika Kft. A cég ügyvezetője a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-ben ugyancsak ügyvezetői tisztséget betöltő és a Kóka Jánoshoz köthető Doktor24 Medicina Zrt.-ben igazgatósági tagként tevékenykedő Kovács Antal. A vállalkozás többségi tulajdonosa Kovács Antal édesapja, Kovács Antal György, aki 2019 őszétől 2022 elejéig - vagyis a tulajdonosváltásig - többségi tulajdonosa volt a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nek is.
A vállalkozás 2023. évi nettó árbevétele 390 millió forint volt.
Kovács Antal György, az OTP Bank egyik csúcsvezetője
A 72 éves Kovács Antal György nem akárki: 2004 és 2016 között tagja volt az OTP Bank felügyelő bizottságának. 2007. július 1-jétől 2022. december 31-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, 2016. április 15-től 2023. április 27-ig az OTP Bank igazgatóságának belső tagjaként működött, majd 2023. április 28-tól a bank közgyűlése megválasztotta az igazgatóság külső tagjának. 2014. április 24-től (jelenleg is) az OTP Jelzálogbank Zrt. és az OTP Lakástakarék Zrt. igazgatóságának elnöke. Csányi Sándor OTP-elnök egyik bizalmasa.
A Privátkopó bűnügyi portál megbízható forrásból származó információja szerint a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága 2024-ben nyomozást rendelt el költségvetési csalás bűntett alapos gyanúja miatt. A büntetőeljárás fiktív számlázásokkal összefüggésben zajlik, amelyeket - a pénzügyi nyomozók gyanúja szerint - a 2020. és a 2021. üzleti években követhettek el a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nél és a Pannonklinika Kft.-nél. A két vállalkozás székhelyén kutatást is tartottak, amely során céges dokumentumokat, számítógépes adattárolókat foglaltak le. Ebben az időszakban mindkét társaság ügyvezetője a 44 éves Kovács Antal, míg többségi tulajdonosa a bankvezetőként ismert édesapa, Kovács Antal György volt. (Érdekesség, hogy a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-nek 2010. június és 2021. október, a Pannonklinika Kft.-nek 2008. június és 2021. október között résztulajdonosa volt Dr. Kárász Tamás, a hazai sztárok körében felkapott plasztikai sebész - a szerk.)

A nyomozó hatóság 2025. március végén büntetőjogi intézkedést rendelt el a Davinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-vel és a Pannonklinika Kft.-vel szemben.
A 2001. évi CIV. törvény szerint jogi személlyel (gazdasági társaság) szemben büntetőjogi intézkedés szándékos bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazható, ha a bűncselekmény elkövetése a jogi személy javára előny szerzését célozta vagy eredményezte, vagy a bűncselekményt a jogi személy felhasználásával követték el, és a bűncselekményt a jogi személy vezető tisztségviselője vagy a képviseletre feljogosított tagja, illetve tisztségviselője, cégvezetője a jogi személy tevékenységi körében követte el. A büntetőjogi intézkedés alkalmazható akkor is, ha a bűncselekményt a jogi személy felhasználásával követték el, és a jogi személy vezető tisztségviselője vagy a képviseletre feljogosított tagja, illetve tisztségviselője, cégvezetője a bűncselekmény elkövetéséről tudott.
Kovács Antal ügyvezető, Kovács Antal György bankár fia, a bűnügy egyik gyanúsítottja
Mindebből az következik, hogy a bűnügynek már vannak gyanúsítottjai, ugyanis céggel szembeni büntetőjogi intézkedés konkrét gyanúsítás nélkül nem alkalmazható. A Privátkopó úgy tudja, hogy a büntetőeljárás egyik gyanúsítottja Kovács Antal, a Da Vinci Egészségügyi Szolgáltató Kft. és a Pannonklinika Kft. ügyvezetője, a Kóka János nevével fémjelzett Doktor24 Medicina Zrt. igazgatósági tagja.
A bűnügyi portál elektronikus levélben megkereste az áfacsalás gyanújába keveredett két cég ügyvezetőjét, Kovács Antalt, akitől a következő válasz érkezett: „A megkeresésükben feltett kérdésekre az ügy folyamatban lévő mivolta miatt nyilatkozni nem kívánunk. Mindkét cég esetében vitatjuk a büntetőeljárás jogalapját.”
Lancz Róbert, a Davinci Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t 2022-ben megvásárló Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. és a Doktor24 Medicina Zrt. vezérigazgatója azt közölte a lap szerkesztőségével, hogy „A vevőnek nem volt tudomása a korábbi tulajdonosok időszakában elkövetett esetleges törvénysértésekről, az eladó felek az adásvételt megelőző időszak szabályszerű működését a vevő felé szerződésben szavatolták.”
Kóka János, a Doktor24 Medicina Zrt. és az Első Magánegészségügyi Hálózat Zrt. elnöke azt írta a Privátkopónak, hogy „a NAV-nyomozók által feltárt cselekményeket a tulajdonszerzésünk előtt követték el. Mi az ügy elszenvedői és nem előidézői vagyunk.”
(folytatjuk) |