Ma: 2026.08.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Közérdekű címek, telefonszámok
A kamerák sem zavarták a Blahán dílerkedő nagymamát
Privátkopó 2026. 08. 12. 9:13:00

Vádat emelt az ügyészség és végrehajtandó fegyházbüntetést indítványozott azzal a 65 éves nővel szemben, aki rendszeresen árult drogot a fővárosi Blaha Lujza téren és környékén.



A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség vádirata szerint a nő 2024 augusztusától - a 2025. szeptember 19-én történt elfogásáig - rendszeresen foglalkozott „kristály” nevű kábítószer kis tételekben történő értékesítésével, elsősorban Budapest VIII. kerületében.

Az asszony a dílerkedést azt követően is folytatta, hogy a rendőrség amiatt korábban már elfogta; nem tántorította el sem az elrendelt letartóztatása, majd bűnügyi felügyelete, sőt az sem, hogy pontosan tudta: az érintett közterületeken hemzsegnek a térfigyelő kamerák. Az árusítást ráadásul oktatási intézmények közelében is végezte, ez alapján a kerületi ügyészség őt a kábítószer kereskedelem speciális, súlyosabban büntetendő esetével vádolja, és vele szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást indítványozott a vádiratban.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén a többszörös visszaeső vádlott nem ismerte be a bűnösségét, így az ügye (amiért 5-től akár 15 évig terjedő szabadságvesztést is kaphat) szeptemberben bírósági tárgyalással folytatódik.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat