Ma: 2026.03.18. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Csontozó késsel bántalmazta a feleségét
Privátkopó 2024. 05. 28. 12:20:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A férj vacsora közben szóváltásba került feleségével, majd a csontozó kést és villát eldobva belevágta a felső testébe. 



A vádlott 2023. november végén, egy borsodi településen lévő családi házukban disznóölést tartott, éjszakára leittasodott. Vacsorakor együtt étkezett feleségével és két éves gyermekükkel, azonban vitába keveredtek, ugyanis a nő sérelmezte ittasságát, illetve egyéb párkapcsolati problémáikat is megemlítette.

A férj ezen felháborodott, és amikor a feleség elfordulva tőle a gyermekükre figyelt, a kezében lévő csontozó kést és villát összefogta, feje fölé emelte és azokat eldobva belevágta felesége bordái közé. A sértett erős fájdalmat érzett, rosszulléte miatt fel akarta hívni az édesanyját, de a vádlott ezt elkerülendő igyekezett kisebbíteni a sérülés súlyosságát, a felesége viszont kiment az épületből, mentőt hívott, akik kórházba szállították.

A sértett a cselekmény következtében közvetlenül életveszélyes sérülést szenvedett el, amely életmentő műtéti beavatkozást igényelt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat