Ma: 2024.06.17. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Dubajozás: az ügyészség szerint a lehallgatási anyagok alapján Kulcsár Edina szexuális szolgáltatást is vállalt
Privátkopó 2024. 05. 27. 13:51:00

A sokadik sikertelen alkalom után ezúttal videóhívás által hallgatták meg az egykori szépségkirálynő, Kulcsár Edina vallomását. Azt állította, hogy a családján keresztül ismerte meg az elsőrendű vádlottat, Kutasi Zoltánt, aki felajánlotta neki a munkát.



Hétfőn, reggel videóhívás segítségével hallgatta meg a Pesti Központi Kerületi Bíróság bírája Kulcsár Edinát. Az egykori szépségkirálynőt korábban több alkalommal is hiába várták a Markó utcai épületbe, nem jelent meg. Mostanra sikerült elintézni, hogy a médiaérdeklődés és a terhessége miatt  ne kelljen személyesen részt vennie a tárgyaláson .

Kulcsár Edina mosolygósan, ügyvédjével jelentkezett be a hívásba, ahol szinte rögtön rávágta, hogy ismeri az ügy elsőrendű vádlottját, Kutasi Zoltánt. Elmondása szerint a családján keresztül ismerte meg a férfit, amikor ő még egy kocsmát vezetett. Szegény családból származik, így amikor Kutasi egy emirátusi munkát ajánlott neki, azt először megvitatta a családtagjaival.

Először a nagynénémmel mentem, de ő visszamondta. Nagyjából egy hétig voltam kint, buliztunk végig. Napközben a mamámmal beszéltem Skype-on, utána kora este kezdődött a buli” - emlékezett vissza a tizenöt évvel ezelőtti alkalomra.

Játékgépek, partik voltak, de elmondása szerint  szexuális szolgáltatást nem nyújtott , bár hallotta a lányoktól, hogy erre volt lehetőségük, ha a házigazdáknak megtetszene valaki. Hogy mennyit kapott az egy hét partizásért, arra már nem emlékszik, de állította, hogy nem kellett leadnia abból K. Zoltánnak, aki őt keresztlányának nevezte.

Jelezte, hogy ennél több alkalomra nem emlékszik, de mivel utána próbálta beindítani a modellkarrierjét, ezért könnyen lehet, hogy amiatt járt külföldön.

Dr. Krénusz Éva bírónő ismertette a korábbi vallomását Kulcsárnak, amelyben azt állította, hogy Marokkóban és Bejrútban is megfordult a Kutasi Zoltán és társai által felajánlott munkákon. Mindegyik alkalommal csak partikon vett részt, ennél több nem történt a rendezvényeken, továbbá nagyjából 700-800 ezer forintot keresett, miután leadott belőle a közvetítőinek. Kulcsár végül fenntartotta az utóbbi vallomását, azzal a hivatkozással, hogy akkor vélhetően jobban emlékezett ezekre a munkákra.

Az ügyészség képviselője szerint a lehallgatási anyagok alapján viszont vállalt egyéb munkákat is, köztük szexuális szolgáltatást.

„Úgy csináld, hogy te és ő is »fotózzon«” - idézett az ügyész egy 2010-es lehallgatási jegyzőkönyvből. Ezt Kutasi Zoltán mondta Kulcsárnak, aki egy másik lánnyal utazott. Az ügyész szerint a „fotózás” a szexuális szolgáltatás fedőneve volt, amit korábban több tanú is megerősített. Kulcsár akkor azt válaszolta Kutasinak: „Jó, oké.”

A Privátkopó ebben a cikkben számolt be Kulcsár Edina kalandozásairól:

https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=kulcsaredinamultja&MN=Joghalo&LN=Hungarian

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat