Belógott az egyik jó hírű belvárosi általános iskolába egy 16 éves fiú, Dunai Kevin pénteken, reggel, hogy leszámoljon volt szerelmével, aki szakított vele nemrég. A Pécsi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomoz.
Az iskolások beszámolója szerint a 16 éves középiskolás az iskola épülete előtt kérdezősködött, hogy hol találja a lányt. A portán könnyűszerrel átjutott, mert a tömeggel együtt ment be az intézménybe, nem tűnt fel a portásnak, hogy nem oda tartozik, ráadásul öltönyben volt, mint minden diák a március 15-i ünnepségek miatt.
A támadó először az osztályteremében kereste a lányt, akit végül a lány WC-ben talált meg, ahol úgy összeverte, hogy eltört az orra.
Az egyik tanár - aki felfigyelt a kiabálásra - megpróbálta elkapni a fiatalt, akinek viszont sikerült elmenekülnie. A lányt korházba szállították, a rendőrség órákig helyszínelt, tanulókat és tanárokat is meghallgattak az ügyben.
A bántalmazott lány osztálytársai elmondták, nem ez volt az első ilyen eset: fél éve, a távolsági buszpályaudvaron olyan erővel ütötte pofon a kislányt ez a cigánytakony, hogy felrepedt a szája.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendőrök egy 16 éves pécsi fiút hallgattak ki gyanúsítottként, ellene súlyos testi sértés elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.
Az elkövető a Dunai cigány bokszoló klán 16 éves tagja, Dunai Kevin.
|