A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és fegyházbüntetést indítványozott egy 21 éves férfi ellen, aki kifosztotta, majd különösen kegyetlen módon végzett áldozatával.
A vádirat lényege szerint a férfi 2024. október 12-én, hajnalban, a Budapest VII. kerület, Király utcán haladt, ahol szóba elegyedett a gyalogosan közlekedő, számára ismeretlen, erősen ittas sértettel.
A vádlott és a sértett megálltak egy romos, felújítás alatt álló épület előtt, majd együtt bementek. Ezután a vádlott bántalmazta a másik férfit, majd eszméletlen áldozata pénzét, továbbá a nála lévő több mint másfél millió forint értékű vagyontárgyait - ruhadarabjait, karóráját és mobiltelefonját - valamint az okmányait magához vette. Ezt követően a sértettre faanyagot pakolt, majd azt meggyújtotta és - az érkezésükhöz képest több mint 4 óra múlva - elhagyta a helyszínt. Az égési sérülések következtében a sértett a helyszínen életét vesztette.
Két órával később egy járókelő észlelte az épületből kiáradó füstöt, valamint a lakásban a tüzet és az elhunytat, emiatt felhívta a segélyvonalat.
Az elkövető a sértettől elvett pénzből vásárolt egy üzletben, az iratait pedig eldobta. Az áldozat karóráját a rendőrség - miután azonosította és 6 nap múlva sikeresen elfogta - megtalálta az elkövetőnél.
A Fővárosi Főügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette, kifosztás és okirattal visszaélés miatt emelt vádat a férfival szemben.
A főügyészség indítványozta, hogy a bíróság súlyos fegyházbüntetésre ítélje a vádlottat és állapítsa meg, hogy abból nem bocsátható feltételes szabadságra.
A vádlott letartóztatásban van, a kényszerintézkedést a bíróság - ügyészi indítványra - a vádemelést követően is fenntartotta. |