A Pest Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a hét személlyel szemben, akik - a vád szerint - egy férfit munkára kényszerítettek, a vagyonától megfosztottak Nagykátán.
A vádirat szerint a férfi a válását követően 2023 augusztusában, Ercsiben vett házat, ahol egyedül élt. Ezután a sértett eleget tett egy ismerőse kérésének, így ő és barátnője - a bűnügy egyik vádlottjával - odaköltöztek hozzá. A nő elhitette a férfival, hogy férfiak őt meg akarják verni, ezért menekülnie kell, el kell hagynia a házát.
A nő egy férfit - a bűnügy másik vádlottját - ajánlott, aki a nagykátai házban megvédi a sértettet. A félelemben élő sértett 2023 októberében Nagykátára költözött. Időközben a sértett volt felesége bejelentette a férfi eltűnését, amely miatt körözni kezdte a rendőrség. A védelmezőként fellépő férfi erre rájött, és arra kényszerítette a sértettet, hogy mondja a rendőröknek, hogy minden rendben vele, él és a sérelmére semmilyen bűncselekményt nem követtek el. A sértett félelmében eleget tett a kérésnek.
Ettől az időponttól kezdve a védelmet ígérő vádlott és az édesanyja dolgoztatni kezdte a sértettet. A férfinak a ház körüli munkákat kellett elvégeznie ingyen, cserébe naponta egyszer kapott előre kiadagolt ételt.
A vádlottat arra kényszerítette a védelmezője, hogy adja el az Ercsiben lévő házát. A vádlott megbeszélte a bűnügy további vádlottjaival, hogy nevükre fog kerülni az ingatlan, és csak a közjegyző előtt színleg kell kifizetni a vételárat, utána azt visszakapják. Azért, hogy a sértett a közjegyző előtt ne merjen ellenkezni, megfenyegették és két férfi is elkísérte őt, akik mindvégig félelemben tartották a sértettet.
A sértett a fenyegetések hatására, akarata ellenére eladta a házát. A kapott vételárat az ügylet után a kocsiban a vádlottak visszavették tőle. Ezt követően a sértett helyzete még rosszabbra fordult, őt tovább dolgoztatták és pihenni sem hagyták.
2024 márciusában a rendőrség más ügyből kifolyólag megjelent a nagykátai házban, ahol észlelték a sértett helyzetét, és őt kimenekítették.
A Pest Vármegyei Főügyészség a férfit és édesanyját minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével, az ügy további vádlottjait kényszerítés bűntettével, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével és jelentős kárt okozó csalás bűntettével vádolja.
A főügyészség a szabadságvesztések kiszabása mellett azt is indítványozza, hogy a bíróság kötelezze a vádlottakat a csalás útján megszerzett ház tényleges forgalmi értékének a sértett részére történő megfizetésére.
A vádlottak bűnösségéről a Budapest Környéki Törvényszék fog dönteni. |