Ma: 2025.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Gyerekfelrúgó volt karateedző: „a leggyorsabb fegyelmezési eszközt választottam”
Privátkopó 2025. 05. 14. 8:06:00

„Őszinte sajnálatomat fejezem ki, hogy egy ilyen ügyben egyáltalán el kell járni, a cselekményem ellentétes volt mindazzal, amit a pályafutásom során képviseltem, tanítottam” - mondta a bíróságon Agócs Tibor volt karateedző.



A vádlott azt állította, a hőség és a gyerekek miatt volt feszült, valamint két kisfiú összeverekedett, ami miatt Roland sírt. Hibázott, de nem volt szerinte veszélyes a rúgás. A volt karateedző nem is rúgásnak nevezte a történteket, hanem úgy fogalmazott: „a leggyorsabb fegyelmezési eszközt választottam, kisöpörtem Roland lábát”. Hozzátette, ez nem egy támadó jellegű technika: „tudtam, hogy ezzel a technikával sérülést nem fogok és nem tudok okozni”.

A férfi arról is beszélt, nem volt információja arról, hogy a kisfiú sajátos nevelésű igényű, az anya ezt nem közölte vele.

Agócs Tibor volt edzőt azzal vádolják, hogy egyrészt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés kísérletének, illetve kiskorú veszélyeztetésének bűncselekményét követte el.

Az ügy kirobbanása után több nyilatkozat is megjelent a bukott edző módszereivel kapcsolatban. Négy volt tanítványa arról beszélt, hogy Agócs Tibor rendszeresen folyamodott agresszióhoz, a gyerekek sokszor félve és sírva mentek az edzésre.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat