Ma: 2026.03.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Négy rablás, három gyanúsított
Privatkopo.info 2021. 11. 23. 12:11:00

A csepeli nyomozók befejezték a nyomozást annak a három férfinak az ügyében, akik a gyanú szerint egy dohányboltot kiraboltak, három másik üzletet pedig megpróbáltak kirabolni.



Az eladót fenyegetve követelte a kasszában lévő pénzt egy férfi 2021. január 31-én, 11 óra 34 perckor, egy Budapest XXI. kerületi dohányboltban. A nő a borravalónak kirakott pohárban lévő 1300 forintot odaadta az elkövetőnek, aki ezután elfutott.

Ugyanazon a napon kora délután egy XX. kerületi élelmiszerboltban és két dohányboltban is megpróbált fenyegetéssel pénzt szerezni egy férfi. Mivel az eladók egyik alkalommal sem adták át a bevételt a rabló elmenekült.

A fővárosi nyomozók az eljárás során azonosították a feltételezett elkövetőt, a 30 éves Á. Olivért. A rendőrök gyanúja szerint a rablásoknál segédkezett a férfi két barátja is, S. Viktor és S. Richárd, akik a kiszemelt boltokban az elkövetések előtt terepszemlét tartottak, a rablás alatt pedig kint őrködtek.

A három feltételezett elkövetőt a Bűnügyi Bevetési Osztály nyomozói Csepelen elfogták és előállították.

A BRFK XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 30 éves Á. Olivért és két társát, a 20 éves S. Viktort és a 23 éves S. Richárdot egyrendbeli rablás bűntett és háromrendbeli rablás kísérlet gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. 

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat