„A fia balesetet okozott. Hárommillió forintért kiengedik”. Voltaképpen ez a két mondat jellemezte azt a csalást, amit a rendőrök rövidre zártak, Miskolcon.
A miskolci rendőrök mintegy két óra alatt elfogták azt a férfit, aki részt vett abban a csalásban, ahol egy, magát ügyvédnek kiadó telefonáló becsapott egy 82 éves nőt.
Csalás miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 24 éves román férfival szemben.
A nyomozás adatai szerint egy magát ügyvédnek kiadó telefonáló augusztus 10-én, a déli órákban elhitette a sértettel, hogy a fia balesetet okozott, akinek nem kell börtönbe mennie, ha leteszik az óvadékot. A kegyetlen megtévesztés hatására a rémült nő ékszerekben és készpénzben több mit 3 millió forintot összeszedett, amiért a 24 éves futár elment a nő címére.
Ezek után hívta fel a sértett a fiát és ekkor derült ki, hogy nem baleset történt, hanem bűncselekmény, így azonnal értesítette a rendőrséget.
A forrónyomos csoport a beszerzett információk alapján, alig két óra alatt azonosította, majd elfogta a futárt, akinél a kicsalt pénz, illetve ékszerek túlnyomó többségét is megtalálták és lefoglalták.
A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a férfit, illetve előterjesztést tett letartóztatására.
A nyomozás során - amely kiterjed a futár társainak a felderítésére - felmerült a gyanú további, hasonló módszerrel elkövetett csalásokra is, amelyek szintén a vizsgálat tárgyát képezik.
(Fotó: illusztráció) |