A Szentendrei Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki a szentendrei HÉV jegyvizsgálóját bántalmazta.
A vádirat szerint a budakalászi férfi két ismerősével 2026. január 19-én, délután, HÉV-el utazott Budakalászról Szentendrére. A háromfős társaság ittas volt, hangoskodott és agresszív viselkedésükkel zavarták az utasokat. Emiatt több utas átszállt egy másik kocsiba és jelezték ezt a jegyvizsgálónak.
A közfeladatot ellátó sértett felszólította őket, hogy hagyják el a szerelvényt, mire a vádlott és egyik társa megfenyegette azzal, hogy ha leszállítja őket, akkor megverik. Egy utas rájuk szólt, mire a két férfi az utas és a jegyvizsgáló felé köpött. Leszállításuk után a két férfi tovább fenyegetőzött, ezért a kalauz elővette a telefonját azért, hogy értesítse a rendőrséget.
A vádlott ekkor kiütötte a telefont a kezéből, majd amikor a sértett lehajolt, a tarkóján egyszer ököllel úgy megütötte, hogy a jegyvizsgáló a sínek közé esett. Ezt követően a vádlott és társai a helyszínről távoztak.
A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A férfit a rendőrök egy óra alatt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.
A Szentendrei Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a büntetett előéletű férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt.
A Szentendrei Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt, és ezért 90 nap elzárásra ítélte. |