Az asszony többször annyira megrázta gyermekét, hogy a csecsemő életveszélyes állapotba került.
A vádirat szerint az asszony 2024 áprilisában a két hetes gyermekét napokon keresztül bántalmazta. A vádlottat idegesítette a baba sírása, ezért háromszor megrázta, amelynek során a csecsemő feje előre-hátra csapódott. A nő többször befogta a síró gyermek száját, valamint pelenkázás közben leszorította a lábát. Az is előfordult, hogy a csecsemőt bedobta a kiságyba, a fejét pedig belenyomta a matracba.
Az úgynevezett megrázott csecsemő szindróma következtében a baba életveszélyes állapotba került. A gyermeknél a súlyosabb következmény elmaradása annak volt köszönhető, hogy a vádlott orvoshoz vitte, ahol gyors és szakszerű ellátásban részesült.
Az apa a bántalmazást észlelte, de nem akadályozta meg az asszony erőszakos magatartását, nem fordult orvoshoz vagy a védőnőhöz, és nem kért segítséget a gyermekvédelmi hatóságtól. A férfi ezzel a kiskorú sértett testi és értelmi fejlődését veszélyeztette.
A Vas Vármegyei Főügyészség az „anyát” életveszélyt okozó testi sértés bűntettével, az apát kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja.
A főügyészség az „anyával” szemben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás, az apával szemben felfüggesztett szabadságvesztés, továbbá minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől eltiltást indítványozott, melynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba. Az ügyészség a szülők felügyeleti jogának megszüntetését is kezdeményezte.
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Törvényszék fog dönteni.
(Fotó: illusztráció) |