Ma: 2025.11.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Akarata ellenére rángatta be volt barátnőjét egy autóba, megverte, majd két település között kitette és magára hagyta
Privátkopó 2025. 11. 14. 10:45:00

A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett miatt folytat eljárást egy férfivel szemben.



A nyomozás adatai szerint a 21 éves fiatal az autójával megjelent a volt barátnőjénél november 11-én, este, majd a hajánál fogva kihúzta a házból és a kocsijába ültette.

Ezt követően az ajtókat bezárta, elindult és többször megütötte a sértettet. Két település között a nőt kirángatta a kocsiból, elvette a ruháit, magára hagyta, és elhajtott. Nem sokkal később a férfi újra megjelent, erőszakkal beültette a volt párját az autóba, majd visszavitte egy hajdú-bihari falu szélére és kitette.

Az egyenruhások a jelzést követően rögtön a megadott címre siettek, meghallgatták a bejelentőt és még aznap este elfogták a férfit. A rendőrök előállították, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság 2025. november 13-án elrendelt.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat