A Heves Vármegyei Főügyészség vádirata szerint a három férfi viperával támadt a sértettre.
A vád szerint egy helyi család három férfitagját kitiltották egy Hatvan közeli település presszójából, mire ők elhatározták, hogy bosszút állnak.
A vádlottak 2024 februárjában megjelentek a söröző udvarán, és lesben állva megvárták, hogy a söröző bezárását követően az üzemeltető a kocsijával kiálljon az udvarról, és zárja a kaput. A megfelelő pillanatban teleszkópos fémbotokkal - úgynevezett viperákkal - felfegyverkezve mindhárman rátámadtak. A sértett a támadás elől az udvar irányába folyamatosan hátrált, és védekezésképpen a nála lévő gáz-riasztófegyverével lövéseket adott le. Ez azonban nem tántorította el a cselekmény folytatásától a három férfit. Amikor az udvar végéig hátráló sértettet utolérték, a náluk lévő fémcsövekkel bántalmazni kezdték, és a földre kerülő sértettet hosszasan ütötték és rugdosták.
A bántalmazás következtében fennállt az életveszélyes sérülés reális lehetősége, amelynek elmaradása a sértett védekező magatartásának tudható be.
A Heves Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta mindhárom vádlottal szemben. |