Ma: 2025.05.09. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Megrugdosta és kirabolta volt felesége új párját a salgótarjáni „navajonki”
Privátkopó 2025. 03. 19. 8:16:00

A Salgótarjáni Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró elrendelte egy 26 éves és egy 19 éves férfi letartóztatását, akik az idősebb elkövető családi nézeteltérését bűncselekmény elkövetésével akarták rendezni.



A megalapozott gyanú szerint a 26 éves férfi egykori felesége 2024-ben egy Pest vármegyei férfivel élt együtt, azonban kapcsolatuk megromlott és a nő hazaköltözött Nógrádba. A nő új párja - a sértett - párkapcsolatuk helyreállítása érdekében elutazott a nőhöz, aki azonban nem akart békülni, távozásra szólította fel, majd elkísérte Salgótarjánban a távolsági buszpályaudvarra. A férfi nehezen engedte el párját, emiatt a nő segítséget kért volt házastársa testvéreitől.

A sértett azonban nem utazott el Salgótarjánból, hanem maradt a városban, a kialakult konfliktusról pedig értesült a volt férj. Az elkövető számon kérte a férfit, illetve bántalmazással fenyegette meg, ezt követően elhatározta, hogy elégtételt vesz rajta, ehhez segítségül hívta a 19 éves ismerősét.

A fiatalabb férfi egy salgótarjáni áruház parkolójában cigarettát és sört kért a sértettől, majd felajánlotta neki, hogy éjszakára szállást biztosít számára. Amikor a két férfi elindult a helyszínről, a közelben várakozó volt férj csatlakozott hozzájuk és a sértett által nem ismert, lakóházaktól mentes területre sétáltak. Ekkor a 19 éves gyanúsított ököllel ütni kezdte a sértettet, miközben társa a táskáját és értékeit szedte el tőle erőszakkal. A sértett az ütések hatására a földre zuhant, ahol a bordájánál és a jobb lábfején megrugdosták őt. Ezt követően támadói a zsebeit is átkutatták, majd a zsákmánnyal elszaladtak.

A férfiak mintegy 240 000 forint kért okoztak a sértettnek, aki a bántalmazás következtében - az elsődleges orvosi vizsgálat alapján - nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A férfiak terhére róható bűncselekmények súlya és jelenlétük biztosítása érdekében a járási ügyészség indítványt tett a letartóztatásukra, amit a nyomozási bíró egy hónapra elrendelt.

A döntés nem jogerős.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat