Ma: 2026.03.19.
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info






 
Vissza a főoldalra
Bíróság felrobbantásával fenyegetőzött egy félnótás
Privátkopó 2023. 09. 14. 8:04:00

Színlelt akcentussal fenyegetőzött egy férfi, hogy felrobbantja az egyik fővárosi bíróság épületét. Az eltorzított hang tulajdonosát 72 órán belül elfogták a rendőrök.



Az egyik fővárosi bírósági épületben dolgozó  ügyintéző 2023. szeptember 13-án, reggel fogadott egy hívást. A telefonáló nem eresztette bő lére mondandóját, bemutatkozás nélkül rögtön a tárgyra tért, és színlelt akcentussal, egy mondattal lerendezte a beszélgetést. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy fel fogja robbantani a bíróság épületét, ahol állítása szerint fiára börtönbüntetést szabtak ki. 

A BRFK közveszéllyel fenyegetés miatt indított nyomozást, majd rövid időn belül azonosította annak a számnak az előfizetőjét, amelyről a hívást kezdeményezték. Kiderült, hogy a készülékről a szám tulajdonosának a sógora, M. Kálmán telefonált be a bíróságra.

A férfit a belvárosi rendőrök szeptember 11-én elfogták, és közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az is kiderült, hogy M. Kálmán gyermeke ellen nem szabott ki a bíróság szabadságvesztést, sőt eljárás sem folyt vele szemben. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói M. Kálmánt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat