Ma: 2026.03.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Késsel próbált jogosnak vélt örökrészéhez jutni egy féleszű nő
Privátkopó 2023. 09. 25. 9:17:00

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki az általa jogosnak vélt örökség kiadását próbálta meg kikényszeríteni egy konyhakéssel.



A vádirat szerint nő pszichés betegségben szenved, de beszámítási képességgel rendelkezik. A vádlott rendszeresen felkereste a sértettet és családját az egyik Balaton-parti településen található ingatlanuknál abból a célból, hogy a sértett korábban elhunyt, a vádlott által édesapjának tartott férje után járó, a vádlott által jogosnak vélt örökrészét adják ki neki. Az elkövető ilyenkor is szidalmazta, illetve elektronikus üzenetek formájában zaklatta a sértettet.

Ilyen előzmények után a nő 2022 őszén ismét megjelent a sértett ingatlanánál, ezúttal azonban magával vitt egy 15 cm. pengehosszúságú kenyérvágó-kést és egy 9,8 cm. pengehosszúságú konyhai kést is. A zavart állapotban lévő vádlott az ingatlan kerítésén átmászva bejutott az udvarra, ahol a nagyobb késsel, a sértettet szidalmazva, örökrésze kiadását kezdte követelni.

Ezt hallva a sértetti ingatlanban albérlőként tartózkodó férfi kiment az udvarra, akit a vádlott nyomban kérdőre vont, hogy mit keres az „édesapja” házában, majd őt is megöléssel fenyegette meg. A nő ezután a kést a két sértettektől kb. 1 méter távolságra fenyegetően maga előtt tartotta, amely a sértettekben komoly félelmet keltett.

A vádlott cselekményének végül az vetett véget, hogy a megfenyegetett férfi magához vett egy seprűnyelet, és azzal kiterelte a nőt az ingatlanról. A vádlott azonban még az ingatlanon kívül is több percen keresztül fenyegetőzött és örökrésze kiadását követelte úgy, hogy közben különböző tárgyakat dobált be az udvarra.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a nővel szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 
Top cikkek
Nem fizet a fővállalkozó, leálltak a tűzoltóságok felújításai - végrehajtási eljárás indult a Windcollector Magyarország Kft. ellen
Olvasó: „Cseri Attila nagyon sok pénzt költ kokainra, szinte folyamatosan be van tépve, emellett milliókat játszik el a kaszinókban” (+ olvasói levelek)
Külföldi nincstelenek nevére íratta a cégeit, majd bűnös tevékenységet (is) folytató autósvállalkozás hátterében húzódott meg a milliárdos fitneszterem-hálózatot üzemeltető Szlifka Szilárd
Autókkal kereskedik és vendéglátóhelyeket „védelmez” Siófokon a kivégzett maffiafőnök egykori alvezére - Eilmess Tibornak olimpiai bajnok birkózóval és energolos olajbűnözővel is voltak közös cégei
A Kálvária Residence kálváriája: 5 éve késik a lakások használatba adása - az építtető magyarázata: covid, háborús helyzet
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat