Rossz idők járnak a Vectigalis Zrt. egykori felszámolójára, számos gazdasági társaság tulajdonosára, Péter Márta Magdolnára, akivel összefüggésben - Mikó Istvánnal kialakult jogvitáját bemutatva - 2025 novemberében és decemberében két cikket is közölt a Privátkopó bűnügyi portál. A 64. életévében járó asszony céges dolgai közel sem állnak olyan jól, mint ahogy azt lapunknak adott nyilatkozatában beállítani próbálta. Értesülésünk szerint a közelmúltban két pert is elvesztett Mikóval szemben.
A témában megjelent korábbi cikkünk itt érhető el:
https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=&AN=mikonyilatkozat&MN=Fooldal&LN=Hungarian
A Privátkopó bűnügyi portál információja szerint a 2025 végén íródott cikkek megjelenését követően Péter Márta Magdolna két - a PK Invest Zrt.-t, valamint a PSS Capital Kft.-t érintő - polgári peres eljárásban is vesztesként hagyta el a „jogi harcmezőt” Mikó Istvánnal szemben.
Ítéletében a bíróság kimondta, hogy a volt sztárfelszámoló és „harcostársa” - dr. Szabó Antal miskolci ügyvéd - az általuk kitalált PSS CAPITAL Kft. felhasználásával akarták megszerezni Mikó István vagyonát. Nevezettek a cégbe dr. Szabó jó ismerősét, Kocsis Lajos miskolci lakost delegálták, aki az ügyvezetői tisztséget is betöltötte. A bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy Kocsis gyakorlatilag stróman volt, és „megbízói” - Péter Márta Magdolna, valamint dr. Szabó Antal - érdekeit képviselve járt el.
A bíróság megállapította azt is, hogy - Péter Márta Magdolna állításával ellentétben, amely szerint a PK Invest Zrt. részvényei „elvesztek” - a társaság értékpapírjai megvoltak akkor, amikor azokat Mikó István 2021. február elején megvásárolta.
Tehát Mikó jelenleg 2-0-ra vezet Péterrel szemben.
További fejlemény az ügyben, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara ismét megszüntette azt az etikai eljárást, amelyet Péter Márta Magdolna kezdeményezett Mikó István jogi képviselőjével szemben, azzal a céllal, hogy az ügyvédnőt kizárják a kamarából.
Nem állnak túl jól a zalaegerszegi pénzcsináló asszonyság jogi dolgai…
A nagy vízilabdás kaszálás
Közben a Privátkopó bűnügyi portál egyik olvasója arra hívta fel a szerkesztőség figyelmét, hogy a 24.hu 2024 júliusában arról írt, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) gazdálkodásának átvilágításáról készült jelentés szerint a Péter Márta Magdolna érdekeltégébe tartozó Breitling Sport Kft.-től a 2020 és 2022 között nettó 378 millió forint értékben szerzett be sportfelszerelést az akkor Vári Attila irányításával működő szövetség. Az MVLSZ által meghatározott benchmark árakat figyelembe véve e beszerzések költsége 160 és 200 millió forint körül mozgott volna, így a szerződés nettó 178-218 millió forint többletköltséggel járt.

A jelentésben megjegyezték, hogy a Breitling Sport Kft.-vel 2020-ban kötött szerződés árlistájában egyes ruhadarabokra a kedvezményes ár magasabb volt, mint a termék normál ára. A vizsgálatot lefolytató cég arra jutott, hogy az így beszerzett sportruházat átlagosan 152 százalékkal került többe, mint a benchmarkban szereplő árak. (Privátkopó: A sportért felelős Honvédelmi Minisztérium minden évben kiad egy dokumentumot, amely a támogatásból beszerezhető egyes tételek maximálisan elszámolható árát tartalmazza. Ezt nevezik benchmark árnak. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet ennél drágábban vásárolni, csak az már nem állami támogatásból történik, hanem akár szponzori, akár egyéb bevételekből.)
A Breitling Sport Kft.-t 2020-ban alapította az akkor Péter Márta Magdolna érdekeltségébe tartozó PK Invest Zrt., illetve két magánszemély (Czigány Zsuzsanna és Csortos Tamás). 2020 és 2024 között a zalai üzletasszony volt a társaság egyik ügyvezetője. 2021. február első napján Péter Márta Magdolna magánszemélyként lett a Breitling Sport 50 százalékos tulajdonosa (az üzletrészek másik felét az Egyesült Államokbeli Delaware államban bejegyzett Pointer Enterprises LLC. birtokolta). Az egykori felszámoló 2024 decemberében kiszállt a sportcégből.

Az átvilágítási jelentés szerint az MVLSZ úgy kötött szerződést 2020-ban a frissen alapított Breitling Sport Kft.-vel, hogy más forgalmazóktól nem kért be ajánlatokat, a piaci árakat nem elemezte megfelelően. A cég 2020-as nettó árbevétele 107 millió forint volt, a 2021-es 97 millió, majd a jött a 2022-es rekordév, amikor 227 milliós bevételt könyvelhetett el. Három év alatt pedig összesen 33 millió forint nyereséget kasszírozott adózás után. A Péter-féle vállalkozás bevételének a 90-95 százalékát a vízilabda szövetség által kifizetett sportruházat tette ki.
A keretszerződést Vári Attila leváltását követően a felek végül közös megegyezéssel megszüntették.
A szövetség új vezetése már árajánlatokat kért be az új sportruházatokra, a legjobbat a Diapolo ruházatot forgalmazó Dr. Megyesi Pharma Kft. adta, de szerződést kötöttek a Dorkóval is. Összehasonlításképpen: amíg a Breitling galléros pólójának darabja 25 ezer forint volt, addig a Dorko felsője 8100 forintba került. A válogatottak mérkőzésein használt úszónadrág a Péter Márta Magdolnához köthető breitlinges időben 20 ezer forintba került, az új elnökség megválasztását követően csak 12 ezer forintba. Az MVLSZ-nek ráadásul nemcsak a ruhákért kellett fizetnie, hanem a már legyártott ruhák tárolásáért is - havi 100 ezer forintot.
Az új vezetés ezt a szerződést is felbontotta.
M. Z. |