A Balassagyarmati Járási Ügyészség indítványára a bíróság elrendelte egy fiatalkorú gyanúsított letartóztatását, aki ellopott egy quad-ot, majd megverte az őt tetten érő sértetteket.
A megalapozott gyanú szerint egy 17 éves fiú 2026. május 10-én, egy ház udvaráról ellopott egy 55 000 forint értékű quad-ot. Mivel nem tudta azonnal beindítani, tolta, amikor az éppen ott autózó tulajdonos felismerni vélte a járművüket. Hazaérve a család megbizonyosodott arról, hogy a quad-jukat látták, ezért a gyanúsított után indultak. Amikor utolérték, az egyik nő kiszállt a kocsiból és visszakérte gépet, mire a fiatalkorú azt mondta, hogy fizessen 20 000 forintot, ha vissza akarja kapni. Ezt követően a lány felszólította, hogy ne beszéljen így velük, erre a gyanúsított ököllel arcon ütötte, amitől a földre esett. A fiatal ezután egy harmadik családtagot ököllel torkon ütött, illetve két kézzel a nyakát fojtogatta. Ennek a nőnek sikerült ellökni a gyanúsított kezét, aki ekkor még egyszer hátba ütötte.
A bántalmazást követően a sértettek visszaszálltak az autóba, a gyanúsított pedig kinyitotta a hátsó ajtót, és további bántalmazással fenyegette őket. Távozásuk után beindította a quad-ot és addig közlekedett vele, amíg a sértett család időközben értesített további tagjai meg nem találták.
Az erőszakos vagyon elleni cselekményt követően a szökésben lévő fiú ellen a rendőrség körözést adott ki, elfogása után az ügyészség a jelenlétének biztosítása és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta a letartóztatását, amelyet a Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelt. |