Súlyosításért fellebbezett az ügyészség az állam elleni bűncselekményre és emberölésre szervezkedő vádlottak ügyében. A vádhatóság az elkövetők terhére súlyosabb jogi minősítést és büntetést indítványozott.
A tényállás szerint az elkövetők - Posta Imre (fotónkon) vezetésével - az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hoztak létre. A terheltek 2021 szeptemberében összehívott gyűlésükön a cél megvalósítása érdekében 33 személyre, jellemzően közjogi vezetőkre kiszabott „halálos ítéletet” hirdettek, annak végrehajtására vállalkoztak, illetve a gyűlésről készült videófelvételnek az interneten való közzétételével az emberölések végrehajtására további személyeket hívtak fel.
Emellett két elkövető az otthonukban született gyermekük anyakönyvezését — mivel a magyar állam létét tagadták — megakadályozták, neki az előírt orvosi ellátást és vizsgálatokat nem biztosították, ezáltal a testi épségét veszélyeztették. E magatartásukkal a szervezkedésben résztvevő bűntársaik egyetértettek. Az elkövetők a gyámhatósági eljárásban részt vett hivatalos személy megfélemlítése érdekében, annak otthona előtt gyűlést tartottak, a fenyegetésekről videófelvételt készítettek, és azt az ügyben eljáróknak e-mailben elküldték.
A bíróság az ideológiai vezetőt és fő segítőjét alkotmányos rend elleni szervezkedés bűntette, többrendbeli emberölés előkészülete bűntette, valamint zaklatás bűntette miatt 5, illetve 3 év szabadságvesztésre és közügyektől eltiltásra ítélte. A többi vádlott büntetőjogi felelősségét is megállapította a bíróság különböző bűncselekmények miatt, azonban részfelmentésekről is döntött, például a kiskorú veszélyeztetése miatt a szülők vonatkozásában.
Az ítélet ellen az ügyész az elkövetők terhére súlyosabb jogi minősítés és büntetés, illetve a részfelmentésnél a bűnösség megállapításáért fellebbezett. A védelem négy terheltnél felmentésért fellebbezett, míg a szülők a döntést tudomásul vették.
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblának küldött indítványában az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A fellebbviteli főügyészség indítványozta azt is, hogy a bíróság a vezetőt ítélje foglalkozásától eltiltásra, valamint a szülőket tiltsa el minden olyan tevékenységtől, amelynek keretében kiskorúakkal kerülnének kapcsolatba. |