Egy sződligeti férfi tett feljelentés a Szekszárdi Rendőrkapitányságon tavaly október negyedikén ismeretlen tettes ellen, aki előző éjjel, Tolnán megtámadta, majd elvette 420 ezer forint értékben a pénzét, az iratait és a telefonját. 
A Tolnai Rendőrőrs járőrei találták meg a sértettet, aki egy ház lépcsőjén ült, és több sérülése is volt. Elmondta, hogy október 3-án érkezett a városba, hogy munkáltatójától átvegye a fizetését a mözsi vasútállomáson, ami rendben meg is történt. Ezután a közeli benzinkúra ment, hogy indulás előtt megvacsorázzon, de lekéste az utolsó járatot. Gyalog indult a központ irányába, hogy szállást keressen. Betért egy sarki kocsmába, ahol italozás közben egy férfi felajánlotta, hogy nála töltheti az éjszakát, ne az utcán várja a reggeli indulást. Együtt elmentek a vendéglátóhoz, de egy idő után kellemetlenül érezte magát, ezért inkább szó nélkül távozott, elindult vissza a vasút felé. Kicsivel később azt vette észre, hogy hátulról leütötte valaki, majd amikor a földre esett, többször megrúgta. A következő emlékképe, hogy ül a lépcsőn, és a rendőrök szólítják meg. Ezután a mentősök kórházba szállították.
Az adatok szerint a szállásadó, egy 40 éves helyi férfi rabolta ki. A kocsmai beszélgetés során megtudta, mennyi pénz van a sértettnél, és szerette volna megszerezni. Ezért ment utána, amikor elhagyta a házát. A zsákmánnyal másnap Szekszárdra utazott, ahol több üzletben is vásárolt, a valutát pedig forintra váltotta. Onnan Budapestre szökött, ezért nem találták meg kollégáink, amikor rá terelődött a gyanú. A körözés után rövid időn belül elfogták a fővárosban, majd másnap a Szekszárdi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vették, végül a bíróság letartóztatta. Jelenleg is börtönben van.
A Szekszárdi Rendőrkapitányságon a napokban fejezték be az eljárást, és az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek. |