A Kecskeméti Járási Ügyészség információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt vádat emelt egysofőrrel szemben, aki visszaélt a munkáltatója üzemanyagkártyáival és fél éven át azokkal fizette a magánútjait.
A vádirat szerint a férfi gépjárművezetőként egy cég alkalmazásában állt. A munkája során használt kisteherautóhoz négy különböző üzemanyagkártyát kapott. A munkáltatójával szóban megegyezett, hogy a járművet magáncélból is igénybe veheti azzal a feltétellel, hogy az elhasznált üzemanyagot a saját költségén vissza kell pótolnia.
A sofőr azonban visszaélt a főnöke jóindulatával és közel fél éven át a saját célú útjai során is a céges kártyákkal tankolt. Kecskeméti, szentesi és szolnoki töltőállomásokon összesen 73 alkalommal, jellemzően 20 és 60 ezer forint közötti összegeket fizetett ki jogosulatlanul a rábízott üzemanyagkártyákkal. Csalárd magatartásával 2022 augusztusa és 2023 februárja között összesen közel 2,9 millió forint kárt okozott a munkaadójának. Mivel az alkalmazott a hiányzó összeget utólag sem térítette meg, a cég kérte a kárának megtérítését.
Az ügyészség a férfit folytatólagosan, üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja és a bűnösségét beismerő férfival szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban - tárgyalás mellőzésével - végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
A csaló gyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
(Fotó: illusztráció) |