A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben minősített emberölés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt. Az elkövető ellátatlanul hagyta három gyermekét és a magatehetetlen édesanyját. A főügyészség mértékes indítványa a bűncselekmények beismerése esetére 12 év fegyházbüntetés.
A nő az édesanyjával és három kiskorú gyermekével élt együtt soproni otthonukban. A családot a szociális intézményrendszer 2016. év óta alapellátás keretében gondozta. Az együttműködés kezdettől problémás volt, ugyanis a vádlott nem működött együtt. A nő a fokozott gondoskodást igénylő gyermekei, a magatartási problémákkal küzdő fiú gyermekei, illetve az értelmi fogyatékos lánya megfelelő felügyeletét nem biztosította, a gyermekek fejlődését szolgáló oktatást akadályozta, kiskorú gyermekei számára nem teljes körűen biztosított rendezett életkörülményeket, megfelelő élelmezést, ruházkodást, biztonságos otthont. A kiskorú gyermekek gyakran egyedül, kísérő nélkül mentek óvodába, iskolába.
A gyermekek egyre elhanyagoltabb állapotban, sokszor nem az évszaknak megfelelő ruházatban jártak, napokig mosdatlanul mentek óvodába, iskolába. Előfordult, hogy előző este az óvodás gyermek nem kapott enni, így éhesen érkezett az óvodába és rögtön kérte a reggelit.
2022 nyarán a vádlott reggel távozott a lakásából, ahol ismételten felügyelet nélkül hagyta a gyerekeket, ugyanis édesanyja ekkor már önmaga ellátására is képtelen volt. Az asszony több napja feküdt az egyik szobában egy matracon, ahonnan felkelni nem tudott. A vádlott a második emeleti lakás ajtaját kulccsal bezárta, ezért a 8 éves középső gyermek felmászott a nyitott ablak párkányára, majd a ház falához rögzített kábelen elkezdett lemászni, de az első emelet magasságában már nem bírta tartani magát és onnan a társasház belső udvarára esett. Az esés következtésben könnyű sérüléseket szenvedett.
A sérült gyermekhez érkező mentőápolók tapasztalták, hogy a lakásban egy piszkos matracon fekszik a vádlott idős édesanyja, több napja ellátatlanul, felfekvéssel, felázott és kicsípett bőrrel, erősen kiszáradva és alultápláltan, ezért őt is kórházba szállították. Életét az időben érkező szakszerű orvosi segítség mentette meg. A sértett akkor már napok óta érdemi helyváltoztató mozgásra nem volt képes. Folyadékot napok, vagy akár hetek óta nem fogyasztott megfelelő mértékben.
Az idős sértett három hónappal később meghalt, A halálát az évek óta fennálló és súlyosbodó idült betegségei okozták, ugyanakkor az állapota romlásához a gondozásának elégtelen volta nagymértékben hozzájárult. Az elégtelen gondozás, a halál adott időpontban való bekövetkeztében szereppel bírt.
A vádlottal szemben a terhére rótt bűncselekmények miatt életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. A főügyészség mértékes indítványa a bűncselekmények beismerése esetére 12 év fegyházbüntetés.
Az ügyben az érdemi döntést a Győri Törvényszék fogja meghozni. |