Az adatok fiktív számlázási hálózatokat térképeznek fel, és olyan cégekről szólnak, amelyek részei voltak ennek a rendszernek, de az adóhivatal nem folytatott le vizsgálatot ellenük - jelentette ki a volt adóellenőr az M1 Ma reggel című műsorában. 
Nem vitte be a „zöld dossziét” az amerikai nagykövetségre, ott nem adott át semmiféle információt, adatot, és a külképviselet munkatársaival sem egyeztetett - cáfolta a hétfői Ma reggelben is az erről szóló híreket Horváth András, a NAV korábbi munkatársa. Azt mondta, azért tartotta fontosnak részvételét az elmúlt időszak tüntetésein, hogy reagálhasson az aktualitásokra, és továbbra is csak annyit szeretné elérni, hogy a NAV lépjen fel végre hatékonyabban az adócsalások ellen, a korrupció visszaszorításáért, és a kormányzat is tegyen meg ezért mindent.
Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese megjegyzésére, hogy Horváth az íróasztal mögül könnyen állíthat ilyeneket, bizonyítékai azonban nincsenek, az egykori adóellenőr úgy reagált: éppen az íróasztal miatt állhatott elő állításaival, hiszen belül volt, pontosan átláthatta az egész rendszert, és olyan adatok birtokába juthatott, amelyekből rendszerszintű következtetéseket vonhatott le. Hozzátette azt is, Vámosi-Nagy éppen akkor került el a hivataltól, amikor a problémás folyamatok beindultak.
Horváth az M1 reggeli műsorában emlékeztetett arra is, hogy a Kiemelt Adózok Igazgatóságán belül működött a Kiemelt Ügyek Igazgatóság, amely a hálózatos áfacsalásokkal foglalkozott, ám ezt az egységet 2012. december 31-ével megszüntették, munkáját pedig sem a nyomozati jogkör, sem a megyei igazgatóságok munkája nem váltotta ki.
Horváth kijelentette: a „zöld dossziéban” konkrét, cégekről szóló adózási adatok vannak, amelyek alátámasztják azt az állítását, hogy diszkriminatív ellenőrzési rendszer működik az adóhivatalon belül. A „zöld dosszié” egyébként az ügyészségen van, sőt, Polt Péter legfőbb ügyész bejelentése szerint egy gyanúsítottat találtak, és amikor meghallgatták a vádhatóságon, maga is elmondott mindent - tette hozzá Horváth.
Az adatok egyébként fiktív számlázási hálózatokat térképeznek fel, és olyan cégekről szólnak, amelyek részei voltak ennek a rendszernek, de az adóhivatal mégsem folytatott le vizsgálatot. Horváth a műsorban azt állította: konkrét információja is van egy esetről, amikor a NAV-elnöknek szóltak le, a megkeresés végigfutott a hierarchián, és „végül úgy intézték az ügyet, hogy az a kinti szereplőnek jó legyen”. |