Ma: 2022.06.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Idős, beteg asszonyt rabolt ki két „navajonki”
Privatkopo.info 2022. 06. 13. 10:49:00

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik karácsony előtt vették el erőszakkal a sértett ékszereit.



A vádirat szerint a férfiak 2021. december 23. napján, este megszólították a szegedi körtöltésen sétáló sértettet. A vádlottak beszélgetést kezdeményeztek az idős, nehezen járó, náluk sokkal gyengébb fizikumú sértettel, amelynek során egyikük az asszony mögé került, majd földre rántotta. Amíg az egyik férfi az ellenálló sértettet lefogta, száját befogta, és a földre szorította, addig társa kivette a sértett arany fülbevalóit, illetve az ujjairól egyesével lehúzták a gyűrűjét.

A támadók a sértettnek zúzódásos sérüléseket, valamint 8 napon túl gyógyuló ujjtörést okoztak.

A két férfi 145 ezer forint értékű ékszereket vett el, amiket a rendőrök lefoglaltak és a sértettnek visszaadtak.

A járási ügyészség a különös visszaeső vádlottakat minősített rablás és súlyos testi sértés bűntettével vádolja. Az ügyészség indítványt tett a vádiratában arra is, hogy amennyiben a férfiak az előkészítő ülésen a bűnösséget a váddal egyezően beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, akkor velük szemben a bíróság 10, illetve 9 év fegyházbüntetést szabjon ki.

A letartóztatásban levő elkövetők bűnösségéről a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Idős, beteg asszonyt rabolt ki két „navajonki”
Van, akinek semmi sem szent: 80 éves nénit fosztott ki egy 23 éves „c-típusú”
Gergőnek egy ideig nem kell drogporciózással szöszmötölnie
Drogos testvérpár támadt a személyzetre az egri kórházban - „navajonkik”?
Bezárták a dohánybolti rablót, de azért még kirámolta a kasszát
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat