Ma: 2024.02.16. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Több liter benzint locsolt élettársára a vita hevében egy karádi férfi
Privatkopo.info 2021. 11. 22. 8:09:00

Egy 43 éves férfi 2021. június 13-án, délután, karádi családi házuk melléképületében összeveszett élettársával, majd - a szóváltás hevében - egy kannából több liter üzemanyaggal locsolta le párja haját és ruháit. A benzintől elázott nő először a lakásba menekült, onnan kérte a rendőrök segítségét, majd a híváskezelő tanácsára az utcára szaladt. 



A körzeti megbízottak perceken belül a helyszínre értek, és a tömény benzinszagot érezve rögtön felmérték a helyzet veszélyfokát. Az udvarról egy égő cigarettával a szájában kiabálva lépett elő a nap folyamán elfogyasztott alkoholtól erősen ittas férfi, akit az egyenruhások utasítottak, hogy a csikket az ellenkező iránya azonnal dobja el. Azonban látták, hogy a férfi nem tesz eleget a felszólításnak, sőt, a cigarettába beleszívva az asszony felé próbálja dobni azt.

A mozdulatot félbeszakítva a körzeti megbízottak a férfit elfogták. A megyei nyomozók emberölés kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a karádi lakost.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálói a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, és az eljárás során keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Somogy Megyei Főügyészség részére.

További friss információk
Kétszer raboltak ki egy kiskorút a cigánybűnözők
Ukrán vendégmunkás erőszakolt meg egy debreceni nőt
Tizenévesek akartak kirabolni egy 18 éves fiatalembert
Gyermekpornográfia elkövetőjével szemben emelt vádat az ügyészség
Letartóztatásba került az embercsempész banda vezére
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat