Ma: 2024.09.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Bűnügyi őrizetben a rendőrökre vascsővel támadó drogos
Privátkopó 2024. 09. 30. 9:36:00

A családtagjaival és a rendőrökkel szemben is erőszakosan fellépő férfi ellen több bűncselekmény elkövetése miatt indított eljárást a nyomozó ügyészség.



2024. szeptember 25-én, délután arról érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy Pest vármegyei férfi kábítószer hatása alatt, otthonuk közelében, a néhány hónapos gyermekét kikapta a felesége kezéből, majd haza rohant és bezárkózott az ingatlanba. 

A férfi a helyszínre érkező rendőrök többszöri felszólítása ellenére sem jött ki. A megalapozott gyanú szerint a férfi ezután dühöngve, kezében a síró gyermekével kirontott a házból, kérdőre vonta a rendőröket, és azt követelte, hogy hagyják el az ingatlant. Eközben folyamatosan ordítozott, majd hirtelen megindult az egyik rendőr felé, akit kétszer meglökött, azt kiabálva, hogy „takarodjatok!”, és megpróbálta a másik rendőrt is megütni.

A családtagok próbálták megnyugtatni rokonukat, illetve elvenni tőle a gyermeket, amire ő egyikükre rátámadt, de a hatékony védekezés miatt ütésre nem került sor. Ezután a férfi egy közel egyméteres vasrudat vett fel a földről, amellyel először a családtagjai felé hadonászott, majd azzal a rendőrök felé is ütő mozdulatokat tett. A férfi végül a vasrudat többszöri felszólítást követően eldobta, majd az ingatlan irányába hátrált a még mindig nála lévő kisgyermekkel, majd kitépte magát az egyik rendőr fogásából, és a ház felé futott.

A férfi megpróbálta a rendőrök előtt becsukni az ajtót, majd azt ezt magakadályozó egyik hivatalos személyt ököllel háromszor megütötte, a fejre mért ütéseket a rendőr alkarjával hárította. Az időközben helyszínre érkező kollégáikkal együtt a rendőrök - miután a gyermeket elvették tőle - testi kényszer alkalmazásával megbilincselték a férfit, aki még ekkor is ellenállt, és megkarmolta egyiküket. A szakszerű rendőri intézkedés folytán sem a gyermek, sem pedig az elkövető nem sérült meg.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a férfi őrizetbe vételét, majd gyanúsítottként hallgatta ki felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés vétségének elkövetése miatt.

A nyomozó ügyészség indítványozta a gyanúsított letartóztatását.

További friss információk
Bűnügyi őrizetben a rendőrökre vascsővel támadó drogos
Jótevőjét ölte meg a cigány, aztán rágyújtotta a lakást
Megerőszakolták a 15 éves lányt a putrisok, majd azt mondták, azért fájt a combja, mert megrázta az áram
Éveken keresztül állított ki egészségügyi igazolásokat, miközben nem rendelkezett orvosi végzettséggel
Végül csak elítélték a fiatal lányt megerőszakoló hernyót
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat