Ma: 2024.02.15. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A két éve megfojtott és elégetett budai milliárdos Mága Zoltán jó barátját vélte felismerni a trezorját ellopó betörők egyikében - a széfben tárolt kulcsok később az őt kivégző Makai-klánhoz kerültek
Privatkopo.info 2022. 09. 12. 13:27:00

A Baranya Megyei Főügyészség néhány napja előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat Makai Zsolt és Kiss József ellen, akik bári kastélyát rágyújtva végeztek egy milliárdos nagyvállalkozóval, hogy megszerezzék vagyonát. A vádhatóság tényleges életfogytiglan fegyházbüntetés kiszabását indítványozta az elkövetőkkel szemben. Az ügyről elsőként - 2020 júniusában, még akkor, amikor a 62 éves üzletember élt - a Privátkopó bűnügyi hírportál számolt be. A rendőrség mégsem tett semmit annak érdekében, hogy megakadályozza a tragédia bekövetkezését.



M. István élettársa 2018-ban elhunyt, a férfi ezt nem tudta feldolgozni, az alkoholba menekült. Ezt kihasználva cigánybűnözői csoportok szálltak rá, élősködtek rajta. Makai Zsolt és bandája 2020 tavaszán költözött be az üzletember budapesti villájába. Elhatározták, hogy megszerzik több milliárd forintos vagyonát és megszabadulnak tőle (azaz megölik), ezért rendszeresen gyógyszereket kevertek italába.

A sértett 2020 júniusától gondnokság alatt állt, a Privátkopó bűnügyi portál első két cikkének megjelenését követően a vádlottak őt bári kastélyába költöztették. Makaiék a férfit fogva tartották, bántalmazták. A BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányság két nyomozójának ekkor az az ötlete támadt, hogy előre megfogalmaztak és kinyomtattak egy „nyilatkozatot”, amellyel - az ideiglenes gondnok társaságában - elrobogtak Bárba, és az irományt aláíratták M. Istvánnal. Tették ezt az őt fogva tartó, mérgező és bántalmazó erőszakos bűnözők jelenlétében, azok szoros felügyelete mellett. A rendőrök által előre megírt „nyilatkozatban” az állt, hogy M. István kijelentette, őt nem tartják fogva, nem bántalmazza senki, a Privátkopóban megjelent cikkeknek semmi valóságalapja nincs. Ez volt a legjobb ötlete a XII. kerületi rendőröknek a súlyos, halál bekövetkezését előrevetítő helyzet „megoldására”. Nem számított nekik semmi, csak az, hogy a seggüket védjék. Amint az akkor már szemmel láthatóan nagyon rossz állapotban lévő nagyvállalkozó aláírta a papírost, a rendőrnek csúfolt személyek boldogan autóztak vissza a fővárosba. „Szakszerű” munkát végeztek…

                            A két gyilkos: Makai Zsolt és Kiss József

A fogva tartott M. Istvánnak 2020 augusztusában, Budapesten, a rendőrségen, illetve a gyámhivatalban kellett volna megjelennie, amit Makaiék mindenképpen meg akartak akadályozni. Elhatározták, hogy megölik. Makai Zsolt felbujtására Kiss József az éjszaka megfojtotta a férfit, majd a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét és rágyújtotta a holttestre. Kiss ezután a szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.

Amint az a főügyészség vádiratából kiderül: minden úgy történt, ahogy azt a Privátkopó korábbi cikkeiben megírta.

Történtek azonban olyan, az ügy szempontjából lényegesnek tűnő cselekmények, amelyeket érdemes felidézni, hogy teljessé váljon az események láncolata. A bűnügyi portál a következő hetekben ezeket veszi sorra.

M. István 2019. április 14-én arról értesítette a BRFK XII. Kerületi Rendőrkapitányságát, hogy a hajnali órákban ismeretlen személyek betörtek az otthonába, a falból kiszakították a trezorját, és azzal távoztak a villából. A széfben - egyebek mellett - a bári kastély elektromos kapujának távirányítója, a 200 éves, műemléki ingatlan bejárati ajtajának eredeti - nagyméretű - kulcsa, valamint egy Mitsubishi, illetve egy BMW márkájú gépkocsi indítókulcsai voltak elhelyezve.

A sértett 2019. május 23. napján kelt írásos nyilatkozatával kiegészítette az ügyben tett korábbi feljelentését. Ebben a következő olvasható: „(…) Beadványom mellékleteként benyújtom azt a digitális adathordozót, melyen annak a kamerának a felvétele található, mely kamera a trezor elhelyezésére szolgáló emeleti szobában rögzít felvételt. A felvételen látható a két elkövető, akik a trezornál megjelennek, majd a szobát elhagyják, és utóbb ismét megjelennek egy lefűrészelt nyelű csákánnyal. Ezzel az eszközzel lefeszítik a trezort a falról. A zárt trezorral együtt távoznak a helyszínről. A felvétel 2019. 04. 14-én, hajnali 4.10 és 4.40 között lett rögzítve. A felvételeken látható egyik személyben felismerni vélem az egyik ismerősömet, aki korábban többször járt a házamban, megbíztam benne. Korábban az én képviseletemre (egy jelen ügyre nem tartozó ügyintézésre) írásbeli meghatalmazást is kapott tőlem, innen tudom a nevén túl a további adatait: Hidvégi-Balogh Attila (anyja neve:..., születési hely és idő:…, lakcím:…)”

                A két jó barát: Mága Zoltán és Hidvégi-Balogh Attila

Hidvégi-Balogh Attila az ismert hegedűs, Mága Zoltán munkatársa/ügyintézője és barátja. A muzsikuson keresztül került kapcsolatba a később brutális módon megölt üzletemberrel, ugyanis Mága és több, hozzá köthető személy - azt követően, hogy a milliárdos élettársa elhunyt - valósággal rátelepedett M. Istvánra, sokszor jártak a budapesti villájában és a bári kastélyában, meghatározhatatlan összeggel „könnyítették meg” őt.

Mága többször megfordult a milliárdos üzletember bári kastélyában is, volt, amikor főzőcskézett is

A rendőrségi nyomozás során fény derült arra, hogy ebben az időszakban 50-60 millió forint tűnt el a férfi bankszámlájáról. Mága állítólag egyszer - több ember társaságában -, M. hatalmas házára utalva, azt mondta: „de jó is volna, ha ez a gyönyörű villa az enyém lenne”.

Az M. István feljelentésében említett, Hidvégi-Baloghnak adott „írásbeli meghatalmazás” az elhunyt élettársa temetésének megszervezésére vonatkozott.

                            Hidvégi-Balogh egyik Facebook-bejegyzése

Hidvégi-Balogh korábban - mintegy 10 éven keresztül - az MTI rendőrségi tudósítója volt, ahonnan 2012-ben kirúgták. Ezt követően a cigány internetes hírportál, a RomNet újságírójaként, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda kommunikációs munkatársaként tevékenykedett. Mága Zoltánhoz régi, szoros barátság fűzi.

Az ellopott trezor sosem került elő, viszont az abban elhelyezett, a bári kastély kapuját működtető távirányító és az épület bejárati ajtajának kulcsa egy évvel később - máig tisztázatlan körülmények között - Makai Zsolt kezébe került. Amikor a Privátkopó 2020 júniusában megjelent cikkei miatt forró lett a talaj a cigánybűnözők lába alatt Budapesten, és a XII. kerület rendőrök illedelmesen megkérték őket, hogy inkább költözzenek Bárba, mert számukra - a sajtónyilvánosság miatt - már „kellemetlen” az ügy, a 2019 áprilisában, M. István budai villájának egyik szobájának falából kiszakított és ismeretlen helyre szállított széfben tárolt kapunyitó távirányítóval és eredeti ajtókulccsal mentek be Makaiék a bári ingatlanba. Az egyik gépkocsi - a trezorral együtt ugyancsak ellopott - indítókulcsát a bári ingatlan területén parkoló autóban találták meg a milliárdos üzletember halála után.

A trezor tartalma kb. 1 héttel azelőtt, hogy kifeszítették a falból és ellopták

         Az egy évvel később Bárban megtalált gépkocsi indítókulcs

Hogyan kerültek a bűnözőkhöz az egy évvel korábban meglovasított kulcsok? Volt-e kapcsolat a Mága-Hidvégi-Balogh baráti páros, valamint a könyörtelen Makai-banda között? Valójában ki volt a brutális bűncselekmény értelmi szerzője/agytrösztje? Mert az alappal valószínűsíthető, hogy nem a faék egyszerűségű, erőszakos bűncselekmények elkövetésére szakosodott Makai Zsolt és Kiss József - nem túl széles spektrumon üzemelő - agyából pattant ki az ötlet: hogyan lehetséges jogilag tisztának látszó körülmények között, ügyvéd által szerkesztett és ellenjegyzett szerződésekkel rendelkezési jogot szerezni a nagyvállalkozó többmilliárdos vagyona felett. Hogyan került az ügybe dr. Péczely Attila ügyvéd, Budapest XII. kerületi fideszes képviselő, jogi bizottsági elnök, aki a történet első részében futószalagon gyártotta a kizárólag a későbbi gyilkosok érdekeit védő szerződéseket, meghatalmazásokat? Ez aligha Makaiék szintje. Ide dörzsöltebb, rafináltabb, kapcsolatokkal rendelkező „ötletgazda” kellett. A cigánybűnözők „csupán” a végrehajtók lehettek.

Három palack minőségi bort küldött Orbán Viktor miniszterelnök húsvét alkalmából Mága Zoltánnak és családjának - a hegedűs minderről a Facebookon számolt be 2022. április közepén

 (folytatjuk)

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat