Ma: 2024.02.13. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Ügyészség: „a vádlottak arab származású megrendelőik részére nyújtandó szexuális szolgáltatásokhoz Iszak Esztert is megszerezték”
Privátkopó 2023. 03. 15. 15:55:00

2011. június közepén kirobbant egy úgynevezett prostibotrány, amellyel összefüggésben három személyt - a kerítőket - bűnügyi őrizetbe vettek és letartóztatásba helyeztek. Három héttel később egy televíziós műsorvezető hölgy odanyilatkozott az egyik bulvárlapnak, egyszer vele is megesett, hogy csőbe akarták húzni: hoszteszkedni küldték ki Dubajba, ahol aztán kiderült, „pluszmunkákat” is vállalni kellene. Ekkor - állítása szerint - nagyon megrémült és hanyatt-homlok hazarohant. Akkor ő úgy adta elő a sztoriját, mintha az nem kapcsolódna az éppen kibukott prostibalhéhoz. Pedig: de. Néhány héttel később a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai tanúkihallgatásra invitálták a kishölgyet…



„A VIVA TV csinos műsorvezetője hat éve modellkedik, a neve több ügynökség adatbázisában is szerepel. 2010 nyarán az egyik cég megkereste egy hoszteszmunka lehetőségével az Egyesült Arab Emirátusokban. Bár Eszter gyanakvó volt, biztosították, szó sincs szexturnéról, így végül nyugodt szívvel utazott el Abu-Dzabiba, ahol azonban kiderült, hogy a lányok egy része a hoszteszkedésen túl erotikus munkát is vállal. Ekkor pánikba esett, nagyon megijedt, és szólt a szervezőknek, hogy haza akar menni. Ők szerencsére ezt elfogadták, így összecsomagolhatott és eljöhetett” - írta 2011 júliusában a Borsonline.hu bulvárportál. A cikkből ezt a szövegrészt kb. két hete - valamiért - törölték. Majdnem 12 év elteltével…

Iszak Eszter neve és nyilatkozata már elpárolgott a Bors oldaláról...

A műsorvezető tehát úgy tett, mintha az akkor kipattant botrányhoz semmi köze nem lett volna, a neve fel sem merült volna a bűnügy vizsgálata során - hiszen ő csak hoszteszkedett, italokat szolgált fel és amúgy is villámgyorsan elszökött a „munkaterületről”. Mindennapos történet. Bárkivel megeshet.

Nos, az NNI nyomozói ezt nem így gondolták. A három gyanúsított titkos telefonlehallgatásai során hét olyan beszélgetést rögzítettek, amely a bűnügyi szakemberek szerint azt bizonyította, hogy a műsorvezetőt igenis szexmunka végzésére közvetítették Dubajba. A bűnügyben egyébként 162 fiatal nő neve merült fel, mint akiket prostitúciós tevékenység végzésére szereztek meg arab férfiak számára, azonban az ügyészség végül 79 hölgy - köztük számos „celeb” - esetében látta bizonyítottnak ennek megtörténtét.

Iszak Eszter - merthogy róla van szó - köztük van. A televíziós személyiség közszereplő, egy országos csatorna közéleti véleményformáló műsorának vezetője.

Ez az ügy egyébként azonos azzal a jelenleg is folyamatban lévő bűnvádi eljárással, amelynek vádiratában a volt szépségkirálynő, Kulcsár Edina nevét - 78 másik lány mellett - ugyancsak „prostituált”-ként tüntette fel az ügyészség, mint akit a vádlottak arab férfiakkal történő közösülések céljából szereztek meg és utaztattak ki különböző országokba.

A témában korábban megjelent cikk itt érhető el:

https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=kulcsaredinamultja&MN=Joghalo&LN=Hungarian

A TV2 Mokka jelenlegi műsorvezetőjével összefüggésben ezt írta vádiratában a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség. Idézzük:

„Petri Szilvia II, rendű vádlott és Szőllősi Vivien III. rendű vádlott arab származású megrendelőik részére nyújtandó szexuális szolgáltatásokhoz megközelítőleg egy hét időtartamra a következő táblázat szerint (és itt öt név szerepel, azonban viselőik nem közismertek) …és Iszak Esztert szerezték meg, illetve közvetítették ki külföldre, ennek pedig előzetes megállapodás alapján a szexuális szolgáltatásokért, illetve a szexuális aktusokra felkínált lányok kiválasztási eljárásként szolgáló esti összejöveteleken történő részvételéért a felsorolt prostituáltaknak juttatott összegekből annak 20-20%-át vették át.”

És a szöveg alatt a hat nevet tartalmazó lista, amelyben a lányokat - így Iszak Esztert is - „prostituált”-nak nevezi az ügyészség. (Tehát nem a Privátkopó.)

Azt tudni kell, hogy minden vádirat a nyomozó hatóság által beszerzett - személyi és tárgyi - bizonyítékokon alapszik. Iszak Eszter esetében hét „közleményt” (titkos telefonlehallgatást) jelölt meg a vádhatóság bizonyítékul arra, hogy prostitúciós munkára közvetítették ki az Egyesült Arab Emírségekbe. Félreértések elkerülése miatt jelezzük: nem az ő telefonját hallgatták le, hanem a három közvetítőét (ők az ügy vádlottjai).

Tekintettel arra, hogy a prostitúciós tevékenység Magyarországon nem büntetendő cselekmény, a „prostituáltként” nevesített lányok szerepét, tevékenységét nem firtatta mélyebben a nyomozó hatóság és az ügyészség. A velük összefüggésben keletkezett, úgynevezett leplezett eszközzel rögzített telefonbeszélgetésekkel azt kívánja a büntetőperben bizonyítani az ügyészség, hogy a kerítők (akiknek egyébként semmilyen cégük nem volt) szexuális szolgáltatások nyújtására szerezték meg és küldték külföldi országokba őket.

Tekintettel arra, hogy az ügyészség minden esetben kizárólag a vád megalapozottságát bizonyító, azt erősítő indokokat, érveket, eseményeket sorol fel a vádiratban - a vádat gyengítő adatok vádiratba történő beemelése teljességgel logikátlan -, ezért Iszak Eszter, mint tanú, és az általa folytatott telefonbeszélgetések bizonyítékként történő szerepeltetése a vádiratban az ügyészség álláspontját támaszthatja alá, amely szerint a vádlottak kerítő tevékenységet folytattak, azaz haszonszerzés céljából az ügy tanúit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerezték.

A Büntető törvénykönyv 200.§ szerint:

„(1) Aki haszonszerzés céljából valakit szexuális cselekmény végzésére másnak megszerez, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Kerítést követ el, és az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt prostitúcióra felajánl vagy felhív.

(3) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a kerítés üzletszerű.

(4) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott kerítést tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére (…) követik el.”

 

Két éve Orosz Barbara került célkeresztbe azért, mert befolyásos fideszes nagyágyúkkal - köztük Kovács Zoltán államtitkárral - folytatott titkos szexuális viszonyt, most meg a műsorvezető társával kapcsolatban merültek fel kínos dolgok...

A TV2 Mokka jelenlegi műsorvezetőjét három alkalommal kereste meg kérdésekkel a Privátkopó bűnügyi portál, ám ő egyetlen alkalommal sem válaszolt azokra. A lap megkereste a TV2 elnökét, Vaszily Miklóst, a csatorna egyik igazgatósági tagját, Dr. Várkonyi Andreát, valamint a televízió hírigazgatóját, Szalai Vivient is, azonban ők sem reagáltak a portál érdeklődésére.

Általában minden celebnek van egy igaz sztorija, hogyan NEM szexelt Dubajban.

Hol van az a Dubaj?”

„Sosem jártam Dubajban.”

„Voltam, de csak egyszer, nyaralni.”

„Többször is voltam, de csak modellkedni, fotózni.”

Néhányszor hoszteszként részt vettem konszolidált partikon, italt kínálgattam a vendégeknek és megmutattam nekik, merre találják a mosdót.”

„Egyszer erotikus munkát kínáltak, de határozottan nemet mondtam. Én olyat sosem! Nem olyan nő vagyok!”

(folytajuk)

További friss információk
Ügyfelét csapta be és károsította meg egy ügyvéd
X-akták: eltűnt 25 ezer dollár a NAV repülőtéri páncélszekrényéből, azonban büntetőfeljelentés nem született az ügyben - nem ez volt az első rejtélyes eset
Kábítószer-kereskedő élettársakkal szemben emeltek vádat
Ellátás helyett otthonába vitte a lebénult férfit a mentő
Gyermeket kényszerített pornográf fotók készítésére egy 30 éves patkány
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat