A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azt az eljárást, amit egy 27 éves taktaharkányi férfival szemben indított rablás és lopás miatt.
A gyanúsított még múlt év decemberében a Sátoraljaújhely és Miskolc között közlekedő vonaton egy fiatalembertől először pénzt kért élelmiszerre, és kapott is tőle 600 forintot. Később a kéregető rátámadt adományozójára, és életveszélyesen megfenyegette, mondván, ha nem kap még pénzt, akkor megszurkálja. A sértett a fenyegetés hatására átadta több mint 60 ezer forintját.
A bejelentést követően a rendőrök 72 órán belül azonosították, elfogták, majd kihallgatása után őrizetbe vették a támadót, aki egy korábban, Miskolcon elkövetett pénztárcalopással is gyanúsítható.
A Miskolci Rendőrkapitányság előterjesztést tett a férfi letartóztatására, amit a bíróság elrendelt.
A Miskolci Rendőrkapitányság lezárta a nyomozást, és az iratokat átadta az ügyészségnek. |